Azonnali hatállyal leállította szerdán az Európai Bizottság az európai élelmiszerekkel szemben bevezetett orosz embargó miatt augusztus végén bejelentett, sajtok raktározásához nyújtott támogatásokat.

A bizottság azzal indokolta a lépést, hogy aránytalanul megugrott a támogatási igények száma olyan térségekben, amelyek egyébként hagyományosan nem exportálnak sajtot Oroszországba.

Magyar termelők eddig nem igényeltek ilyen támogatást, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hét végi tájékoztatása szerint egyetlen ilyen kérelem sem érkezett a hivatalhoz.

A támogatási rendszer leállítása a bizottság közleménye szerint óvintézkedés, ilyen ütemben ugyanis nagyon gyorsan kimerült volna a 155 ezer tonnás támogatási keret.

A támogatást szeptember 5-étől lehetett igényelni. A sajtok mellett a sovány tejporra és a vajra is vonatkozott, azok tárolására pedig az év végéig a továbbiakban is lehet támogatást igényelni.

Mi lesz a sok sajttal, amit az orosz embargó miatt nem tudtak értékesíteni a gyártók?
 

A bizottság közleményéből kiderül, hogy az Európai Unió sajtexportjának körülbelül a harmada irányult eddig Oroszországba, ami több mint 250 ezer tonnának felel meg. Ezek egy része romlandó, nem tárolható. Finnország és a balti államok sajttermelésük mintegy ötödét exportálják, és ennek több mint 90 százaléka eddig az orosz piacra került. Lengyelország, Németország és Hollandia sajtkivitelének körülbelül 40 százaléka irányult Oroszország felé, ám ez a sajttermelésnek ezekben az országokban jóval kisebb hányadát, 2-8 százalékát teszi ki.

A raktározási támogatás 3-7 hónapra szól, célja pedig, hogy a termelők időt nyerjenek, hogy eladatlan termékeiknek új piacokat tudjanak találni. Az uniós tejipar tavaly 2,3 milliárd euró értékben exportált termékeket Oroszországba, a legnagyobb értékben, mintegy egymilliárd euróért különféle sajtokat.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hét végén azt válaszolta az MTI érdeklődésére, hogy magyar támogatási kérelem addig nem érkeztek hozzájuk. Ugyanakkor többen érdeklődtek a lehetőség iránt.

Továbbra is lehet azonban pályázni vaj és a sovány tejpor magántárolására. Ezeknél sem mennyiségi, sem pénzügyi korlátot nem tartalmaz a bizottsági rendelet. Magyar támogatási igényt egyelőre nem nyújtottak be a termelők, de ezt a 2014. december 31-iki határidőig még megtehetik.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás