Hamarosan megkezdődik a nagy kárókatonák állományának gyérítése a Tisza-tavon, amire a fenntartható halgazdálkodás érdekében van szükség - közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ökológusa pénteken az MTI-vel.

Papp Gábor elmondta: idén 300 madár kilövésére kaptak engedélyt. A ritkítást az Abádszalóki-medencében újonnan létesült kárókatona-telepen kezdik.

Gyéríteni kell a Tisza-tavon fészkelő nagy kárókatonák állományát (Fotó: Pixabay, KarstenBergmann)

Korábban riasztással próbálkoztak, de az nem volt hatékony, mert sok esetben nem sikerült távol tartani a madarakat a fészküktől.

Az egyetlen eredményes út a lőfegyveres gyérítés, amelyet fészkelési időben végeznek 2013 óta. Akkor még csak 76 példány kilövésére volt engedélyük - tette hozzá.

A rendszeres állományszabályozás eredményeként az Óhalászi-Holt-Tiszán levő kormorántelep gyakorlatilag teljesen eltűnt - közölte Papp Gábor.

Az ökológus elmondta: a Tisza-tavon fészkelő nagy kárókatonák évente több mint 100 tonna halat fogyasztanak el, ami nagyságrendileg megfelel az egész éves Tisza-tavi horgászfogásnak.

A kár jelentős, hiszen mintegy ezer-ezerötszáz forinttal kell számolni kilogrammonként - tette hozzá. Donkó Péter, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének titkára az MTI-nek elmondta: száz nagy kárókatona riasztására, gyérítésére kaptak engedélyt a Tisza Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán. Negyvenöt példányt ejtettek el, az idei gyérítést lezárták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás