Orvhalászat sodorja a kihalás szélére a Duna tokhalfajait a Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése szerint. A 6 tokhalféléből kettő már kihalt, 4 pedig súlyosan veszélyeztetett. Az elmúlt 5 évben a természetvédők 214 orvhorgászati esetet dokumentáltak a Duna alsó szakaszán és a Fekete-tengeren. A WWF-jelentés szerint minden harmadik tokhal termék illegális kereskedelemből származik. Mi lesz így a halakkal?

A dinoszauruszokkal egy időben kialakult tokhalfélék utolsó európai menedékének számít a Duna alsó szakasza - írta az MTI közleménye. A tokhalkaviár csillagászati ára hajtja a világ legveszélyeztetettebb fajcsoportjának illegális halászatát. Ha nem parancsolunk megálljt a profitéhségnek, a tokhalfélék a múzeumokban végzik - mondta Jutta Jahrl, a WWF osztrák tokhalszakértője. A feltáratlan esetek száma jelentősen meghaladhatja a dokumentált 214-et. Ugyanebben az időszakban egyedül Bulgáriában tokhalfélék illegális kifogásához használt 594 horgászdamilt koboztak el. Ezek összhosszúsága 23,5 kilométer volt. A tokhalak európai élőhelye szempontjából 4 legfontosabb országában - Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Ukrajnában - a WWF által végzett piacelemzés azt az eredményt hozta, hogy a tokhaltermékek egyharmada illegális forrásból kerül piacra.

A 4 ország mintáinak 19 százaléka vadon élő tokhalaktól származott. További 12 százalék nem felelt meg a nemzetközi kereskedelmi rendelkezéseknek.

Szibériai tok, a tokhalak egyik faja - Fotó: WWF, Lubomir Hlasek

Ez az első vizsgálat, ahol a tokhalmintákon DNS- és izotópelemzést is végeztünk, hogy az illegális kereskedelem méretét felmérjük - mondta Arne Ludwig, a német Leibnitz Zoológiai Kutatóintézet tudósa, aki az elemzést végezte. A mintavétel a teljes kereskedelmi láncot felölelte: éttermeket, boltokat, piacokat és online eladásokat is vizsgáltak. 

Ezért kell védeni a tokhalfélék egyedeit

A tokhalfélék a világ legveszélyeztetettebb fajcsoportjának számítanak. Egyes egyedek akár több mint 100 évig is élhetnek, több mint 7 méteresre nőhetnek, tömegük pedig meghaladhatja az egy tonnát. Európában a tokhalfélék leginkább a Duna alsó szakaszán, a fekete-tengeri torkolatig fordulnak elő. Korábban a kontinens sok folyójában éltek, a Duna felsőbb szakaszán is. A vadon élő egyedek kifogása a legtöbb országban szigorúan tiltott, nagy összegű bírsággal sújtják, ennek ellenére a jelentős kereslet miatt óriási problémát okoz a tokhalfélék orvhalászata. A tokhal védelmére létrehozott programról itt lehet további részleteket olvasni.

https://www.youtube.com/watch?v=8-As8zISvTQ
A tokhal azonosítása

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás