Környezetszabályozással 8 nap is elég lehet arra, hogy a vetéstől a betakarítás végéig jussanak a gazdák. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, talaj nélküli növénytermesztésre van szükség. Ezzel pedig a korábbi eredményekhez képest akár 400-500-szor több termés is elérhető. A kísérletben tápfolyadékok helyettesítik a talajt. Az Agrárszektor anyagát szemléztük, ami szerint akár 8 nap alatt betakarítható lehet a termés a vetéstől számítva, ha a gyakorlatban is beválik az az új brit technológia, amellyel szabályozni lehet a környezeti tényezőket és a hőmérsékletet.
Tápfolyadékok segítségével valósítanák meg 8 napon belül a vetést és a betakarítást - képünkön egy Claas Lexion 760 típusú arató-cséplőgép
A világ folyamatosan fejleszti azokat a technológiákat, amelyekkel a mezőgazdasági alapanyagok és az élelmiszerek fenntarthatóbban állíthatók elő - írja a portál a www.independent.ie oldalra hivatkozva. Írországban és az Egyesült Királyságban is kísérletek folynak annak felderítésére, hogyan lehetne hatékonyabban felhasználni a természeti erőforrásokat.
Talaj nélkül, tápoldatok segítségével termesztenének
Egy brit cég olyan technológiát alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy a környezeti tényezők és a hőmérséklet szabályozásával mindössze 8 nap teljen el a vetéstől a betakarításig. Ráadásul ez a folyamat ciklusosan, egész évben megismételhető lehet. A rendszerben nincs talaj, helyette tápfolyadékokat használnak. Ezzel a módszerrel a növény nem a talajban növekszik, hanem tápoldatban vagy tápoldattal rendszeresen átjárt anyagban. Egyes kutatók azt is lehetségesnek tartják, hogy az eljárással akár 400-500-szor nagyobb termést lehessen betakarítani egy területről, mint korábban.
Bélgázt gyűjtenének energiának
Az állattenyésztésben is végeznek kísérleteket azzal kapcsolatban, hogyan lehet felfogni a szarvasmarhák által kibocsátott metángázt, illetve széndioxidot, amelyet később üzemanyag-előállításhoz lehetne felhasználni. Az emésztőgázok begyűjtésén kívül olyan technológia kidolgozásán is ötletelnek, amellyel kinyerhetővé válhat az állati trágyából az energia.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás