Erős 2020-as, növekedő 2021-es év a Malagrow-nál

A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott a tavalyi, minden szempontból furcsa év, ráadásul a romániai piacon is nagyot lépett előre a vállalat. A válságból megerősödve kikerülő Malagrow ma már az elkövetkező évekre koncentrál, amelyben a biostimulátor-piac várhatóan a duplájára nő majd.

A tavalyi évben bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaság és a ráépülő kiszolgáló ágazatok meglehetősen válságállóak, ennek ellenére hangsúlyváltozások és átrendeződések történtek az agrárágazatban – mondta el Malatinszki György, a Malagrow ügyvezetője. Hozzátette: kifejezetten érdekes volt, hogy hogyan reagáltak a növénytermesztő mezőgazdasági szereplők a hírekre. Az a meglehetősen széles gazdálkodói kör, akiknek még lehetnek emlékei rosszabb időkről, tavaly tavasszal egyértelmű pánikvásárlásba, nehezen indokolható készletezésbe kezdett.

Malatinszki György, a Malagrow ügyvezetője

Kis negatívum, sok pozitívum

Ez a kiemelt időszak pozitív és negatív hatásokkal egyaránt járt – mondta el a cégvezető. Nehézséget jelentett, hogy a márciusi hirtelen lezárások az inputbeszerzés főszezonjára estek, és a Malagrow az olaszországi Valagro termékeit értékesíti idehaza és más országokban. Ez – ismerve a tavaszi olasz járványhelyzetet – egy rövid ideig nagy bizonytalanságot okozott a szállításokban. „Szerencsére ez a veszély nagyon gyorsan elhárult, a járvány elleni küzdelem ideje alatt is heteken belül helyreállt a kamionforgalom Európában.”

Pozitív fejlemény volt ugyanakkor a piacon, hogy a termelők körében felértékelődtek az esszenciális termékek, tehát mindazok az anyagok, amelyek a gazdálkodáshoz ma már nélkülözhetetlenek, illetve azok a termékek, amelyeket a piac jól ismert. „A gazdák egy ilyen helyzetben a stabil, bevált, ismert termékeket keresték, azokban bíztak. A Malagrow, amely már több mint két évtizede van jelen ezen a piacon, így a változásokat alapvetően pozitívan élte meg, hiszen a jól ismert termékeket nálunk megtalálták a vevők.”

Ez a hirtelen változás kibillentette a növénytermesztési inputpiacot a korábban kialakult egyensúlyából, amely mostanra is csupán csillapodni látszik, megszűnni még nem. A 2020-as év anomáliái kihatnak a 2021-es esztendőre is – hangsúlyozta a cégvezető.

A Malagrow szolnoki raktára

Multinacionális kisvállalat

A Malagrow azonban részben tervezetten, részben pedig a válság hatására is jelentősen átalakult. „Mára a Malagrow a jól ismert családi vállalkozásból egy igazán érett, több országban jelenlévő céggé alakult. Az indokolatlan költségek lefaragása, a folyamataink tervezettsége és lebonyolítása, a szervezeti és szemléletbeli változások révén a Malagrow mára már egy multinacionális kisvállalatként működik, amely egyértelmű eredményeket hoz” – hangsúlyozta Malatinszki György.

A cégvezető szerint bármennyire is nehéz volt a 2020-as év egyes vállalkozásoknak, nagyon fontos tanulságok is leszűrhetők a tavalyi évből

Egy válságban egy felelős cégvezetés szempontjainak hosszabb távúnak kell lennie, minthogy csak a pillanatnyi hasznot lesse. Felelősséggel tartozunk másokért, dolgozóinkért és családtagjaikért, és hosszú távon kell nem csupán megtartanunk, hanem előre vinnünk egy rendszert, amely mögött emberek, kollégák állnak. Előre nem látott bizonytalan helyzethez kellett alkalmazkodnunk, amely szerencsére ritkán van, de jó leckét jelentett mindenkinek. Ezzel a vezetők és a cég is fejlődhet” – tette hozzá.

„Mindamellett, hogy a 2020-as évünk a piaci turbulenciák ellenére is kifejezetten eredményes volt pénzügyileg, az új irányítási keretrendszerben tovább növekedhetünk. A 2019-es tájékozódó év után 2020-ban már jelentős bővülést könyvelhetett el a Malagrow a romániai piacon, amelynek a kertészeti ágazata kifejezetten jó adottságokkal és kedvező perspektívával rendelkezik.” A feltételek régiós szinten, így idehaza is adottak a további növekedéshez: „a régiós biostimulátorpiac dinamikusan növekszik, előrejelzések szerint öt éven belül megduplázódik. A Malagrow a már jól ismert termékeivel, a több mint két évtizedes tapasztalatával és a nagykorúvá vált cégstruktúrájával felkészülten várja ezt a piaci felfutást” – fogalmazott Malatinszki György.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás