Hirdetés
Ózontechnológiás fertőtlenítés a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az állattenyésztés területén
Ágazattól függetlenül egyre nagyobb kihívást jelent a termelői oldalon előírt higiéniai feltételek megteremtése és a szigorú szabályok betartása. Ehhez párosul a drasztikus környezeti és éghajlati változások hatása, a fogyasztói igényekben jelentkező egyre nagyobb elvárások az egészséges termékek iránt, ezen kívül a legelterjedtebb vegyszeres fertőtlenítő eljárások közös negatív tulajdonsága, hogy a kórokozók és a kártevők képesek rezisztenciát felépíteni a használt szerek ellen. A 21. századnak megfelelő higiéniás technológia és annak alkalmazása mára kulcsfontosságú és a profitrátában tisztán mérhető, piaci előnyt jelentő kérdéssé vált. Ilyen az ózontechnológiás fertőtlenítés.
Az ózon technológia nem újkeletű, alkalmazása már több az 1900-as évek elején elterjedt az élelmiszeriparban az eltarthatóság idejének növelése érdekében, ugyanakkor mindmáig leginkább a vízkezelés területén vált globálisan használhatóvá.
Ennek oka, hogy a régebbi technológiák / generátorok nem voltak képesek annyi ózont és olyan koncentrációban a levegőbe juttatni gazdaságosan, amely képes lett volna a helyiség minden pontjának sterilizálására – ez kb. 1 g ózont jelent légköbméterenként.
Hirdetés
A Magyarországon ma már elérhető, teljesen automatizált, könnyen használható és mobil berendezések magas ózongáz-kibocsátásuk eredményeképp bizonyítottan képesek erre a teljesítményre, a több méretben készülő gépek legnagyobbika akár 5.000 légköbméteres helyiségeket - vagyis akár komplett üzemrészeket, de akár szellőzőpadozatos silókban 1500 tonnás gabonatömeget – is képes fertőtleníteni és nem hagy hátra semmilyen vegyszermaradványt, az ózon oxigénre bomlik vissza.
Üzemeltetésük rendkívül hatékony és költségkímélő, hiszen az ózont kizárólag a környezeti levegő átalakításával állítják elő egy elektromos izzó energiafogyasztásával.
Bizonyítottan hatékony fertőtlenítő megoldás az alábbi esetekben:- Vírusok és baktériumok ellen
- Penészgombák ellen
- Gabona toxinmentesítésében
- Raktári kártevők és rágcsálók ellen
- Kémiai vegyületek lebontása
Az említett felhasználási területeken kívül bizonyítottan pozitív hatása van a gyümölcsök és zöldségek tárolásánál, hiszen a rothadást okozó baktériumokat és kémiai vegyületeket – pl. az etilént – szintén elbontja.
Az alábbiakban néhány konkrét, független laborok által validált teszteredmény az ózonberendezésekkel végzett fertőtlenítésről:
Az ózontechnológiás fertőtlenítés gabona toxinmentesítésére is használható
A technológia tojásfertőtlenítésre is alkalmas
És még a helyiségek fertőtlenítése és megoldható veleA hazai és a nemzetközi tapasztalatai alapján a technológia használata leggyorsabban az üzemi helyiségfertőtlenítés, a gabona toxinmentesítés és a baromfitartó telepek – beleértve a keltetői és étkezési tojások fertőtlenítését – esetében várható.
A keltetői és az étkezési tojások piacára vetítve - a fertőtlenítő hatását és az egészségügyi kockázatait tekintve az ózontechnológiás fertőtlenítés kitűnően helyettesíti a gázosítás folyamatban a formalint, hiszen:
- jobb fertőtlenítő hatása van, mint a formalinnak,
- az ózon helyben előállítható és nem kell tárolni mérgező anyagként,
- egyszeri befektetést jelent, hiszen nincs működési költsége az áramfogyasztáson kívül
- környezeti levegő és elektromosság szükséges hozzá, vagyis nem fogyóeszköz
Helyiségek és eszközök fertőtlenítése is könnyedén megoldható, akár a vegyszeres eljárásokra nem alkalmas helyeken is, hiszen:
- nagyobb kapacitású a technológia, mint a ködképző berendezések
- gáz halmazállapota miatt homogén eloszlást biztosít, minden pontba eljut
- az ózon oxigénre bomlik vissza és nincs vegyszermaradványa,
- nincs egészségügyi várakozási idő a kezelést követően
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés