Évről-évre megrendezik a csendes és elbűvölő kelet-magyarországi faluban a Panyolafeszt nevű rendezvényt, amely sokak érdeklődését kelti fel szerte az országból. Panyola ugyanis több dolog miatt is híres szeglete hazánknak.

Panyola népszerűségét az ott termő szilva és az abból készített termékek adják. Elsősorban azonban a település nevéről a pálinka jut az emberek eszébe, de a szilvalekvár is sok ember szívét meghódította már.

Idén sem múlhat el az év a hagyományos, Panyolafeszt nélkül, így augusztus 5-6. között az itt lakók ismét megnyitják településük kapuit az érdeklődők előtt.

A helyiek ilyenkor sokféle ételt készítenek az ide látogatóknak, jellemzően helyi ételeket kóstolhatnak a rendezvényen résztvevők. A gasztronómiai különlegességeken túl vásárolni is lehet, természetesen a Panyolát híressé tevő szilvából készült termékeket: a pálinkától kezdve az aszalt szilván át egészen a lekvárig.

Festői környezet, homokos vízpart... kell ennél több? (Fotó: panyolafeszt.hu)
 

A Panyolafeszten kicsik és nagyok is megtalálják majd a számukra ideális programot. Többek között augusztus 5-én Besh O Drom, 6-án Péterfy Bori koncert várja a felnőtteket, a gyerekek pedig a Kuckó művésztanyán élvezhetik a napot.

Állandó programként pálinkakóstoló, kézművesek utcája, valamint különböző gasztronómiai érdekességek várják a Panyolára látogatókat.

Száz szónak is egy a vége: ha egy igazán nyugodt, pihentető, jó hangulatú hétvégére vágyik, látogasson el Panyolára augusztus 5-én és 6-án.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás