Ünnepre készülnek Szilvásváradon szombaton, átadják ugyanis a részben felújított Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontot. A lovas társadalom kitörő örömmel fogadta a hírt, véleményük szerint az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházása volt ez a lovas világban, Magyarországon.

Hazánk lovas nemzetnek számít. Szeretjük a lovakat és a hagyományaink is megérdemelik, hogy a lovas sportokat méltó környezetben tudják művelni a sportolók. Ennek tudatában kezdték el felújítani a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontot, amelynek első ütemére közel 1,9 milliárd forintos keret állt rendelkezésre.

A mostani fejlesztés a magyar lovastársadalom osztatlan sikerét hozta
 

Ez azonban még nem minden. További 6,8 milliárd forint várja, hogy felhasználják a lovasközponthoz tartozó fedett lovarda, a négy évszakos pálya és a szükséges kiegészítő létesítmények, valamint a környező infrastruktúra felújítására. Ez a felújítási hullám a Kincsem Nemzeti Lovas Program része, melynek keretében Bábolnán, Mezőhegyesen, Fábiánsebestyénben és a Nemzeti Lovardánál közel 2,5 milliárd forintból felújítási munkák zajlanak.

Ezen túlmenően kiépültek azok a lovasturista-útvonalak, amelyek lehetővé teszik az ország lóval történő bejárását. A fejlesztések egyébként nem csak a lovasokat segítik, hanem turisztikai beruházásnak is beillenek. Egyes területeken ugyanis a csodálatos látnivalók és a világszínvonalú versenyek is bővíti az idegenforgalmi kínálatot.

Az FM közleménye szerint hazánkban egyre nagyobb az érdeklődés lovas hagyományaink, a lovaglás, a lovasversenyek iránt. A rendszerváltás óta megháromszorozódott a versenyeken indított lovak száma. Míg 1990-ben 1314 sportló volt Magyarországon, ez a szám 2013-ra 4010-re nőtt, a lovas rendezvények száma pedig meghaladja a hatszázat is.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás