A népszerű, kertészeti gépek beszerzését célzó pályázat idén is útjára indul. A pályázatok beadására mindössze 30 nap áll rendelkezésre, az elnyerhető összeg pedig most is igen magas. Ezért várhatóan nagy lesz a túljelentkezés a keretre.

A népességnövekedéssel párhuzamosan egyre több élelmiszerre van szükségünk. A mennyiség mellett azonban a minőség iránti követelmények is növekednek, ezért fontos, hogy a kertészek a lehető legmodernebb géppark segítségével termessze növényeiket.

Ennek érdekében idén is kiírásra került a Vidékfejlesztési Programon belül a kertészetek korszerűsítését célzó pályázat, melyben elsősorban kertészeti erőgépek és munkagépek beszerzésére lehet komoly támogatást elnyerni.

Egészséges termés csak jó gépekkel termelhető - az ilyen gépek beszerzését támogatja a pénteken megnyíló pályázat
 

Az összesen 18,08 milliárd forint két célterület között oszlik majd meg. A „2A” jelölésűn belül a mezőgazdasági üzemek gazdasági teljesítményének növelésére és a szerkezetátalakításra, illetve a modernizáció ösztönzésére, különös tekintettel a piaci részvétel és orientáció növelésére, valamint a mezőgazdasági diverzifikációra lehet támogatást nyerni. Ebben az esetben mintegy 16,45 milliárd forintot osztanak szét a győztes pályázatot benyújtók között.

A „2B” célterület a generációs megújulás előmozdítása a mezőgazdaságban nevet viseli. Nevéből adódóan a rendelkezésre álló 1,62 milliárd forintot a fiatalok kertészeti ágazatba történő integrációjának megkönnyítésére lehet felhasználni.

A végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 850 000 euró Standard Termelési Érték üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára osztják szét.

Várhatóan mintegy 1500 db pályázatot tudnak a keretösszegből finanszírozni.

A pályázati kiírást IDE kattintva olvashatják el!

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás