A jó időnek köszönhetően már az ország egész területén a végéhez közeledik a burgonya vetése. A megfigyelések szerint 5 évente egyszer igazán jó a burgonyatermés – a gazdák remélik, ez a szezon lesz az a pozitív év.

Országosan évente 550-600 ezer tonna körül szokott alakulni a burgonya termésmennyisége. Szakértők szerint az idei szezonban is bőségesen elérhetik ezt, ugyanis az időjárás kedvezően alakult az idény elején. Pontosan azonban még nem lehet megjósolni a leendő termést, mert a nyári időjárás és a betakarítás idején hulló esetleges csapadék még sok mindent befolyásolhat.

A tavalyi szezon kellemetlenül indult, ugyanis az orosz embargó miatt hatalmas mennyiségű készletek maradtak Európában, ez pedig lenyomta az árakat. A kérdés az, hogy idén mekkora lesz a termés, az árak is ettől függően alakulhatnak.

A zalai gazdák is már a vetés végén tartanak, bár Zala megye nem tartozik a legnagyobb burgonyatermesztő vidékek közé. Mindössze 250 hektáron ültetnek burgonyát idén a gazdák, és a hazai átlaggal megegyezően jellemzően a kistermelőktől származik a termés legnagyobb része.

Szabadföldben már végeztek a vetéssel a gazdák, a fóliák alatt pedig már 30-40 centisek a hajtások
 

Tavaly kevés burgonyát takarítottak be az aszály miatt, azonban a termésért kapott ár kárpótolta őket. Idén a növények fejlődésének indulásához kiválóak a körülmények, elegendő nedvesség van a talajban, talán még a májusi első terméskötésig is kitarthat a víztartalék a termőföldben. A júniusi, robbanás szerű fejlődéshez azonban már vízutánpótlásra lesz szükség, ezért a gazdák bíznak a megfelelő mennyiségű nyári csapadékban is.

Tavaly 25 tonna volt a hektáronkénti átlagtermésük a zalai burgonyatermesztő gazdáknak, de volt már olyan év is, hogy 50 tonna burgonya jött le egy hektár termőföldről.

A fóliás újburgonyát termesztő gazdáknál már 30-4 centisek a hajtások. Ők február elején már elültették a gumókat és május közepén már szeretnék szedni és értékesíteni az újburgonyát.

Forrás: zaol.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás