Egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.

Súlyos higiéniai hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei egy Pest megyei sütőipari üzem helyszíni ellenőrzése során.

Sütőipari üzemet függesztett fel azonnali hatállyal a Nébih

Az egység több, termeléshez kapcsolódó helyiségében a padozat, az eszközök, a berendezések egyaránt szennyezettek, takarítatlanok voltak. Az alapanyagraktárban rágcsáló jelenlétére utaló nyomokat is találtak a szakemberek.

Az élelmiszer-hulladék, a selejtnek minősített termékek kezelése nem volt megfelelő sem az üzemben, sem azon kívül. Emellett az egység több helyiségében élelmiszert tároltak a padozaton, a szennyeződés veszélyének kitéve azt. 

Üzem szerte, többek között a termelőtérben is, számos helyen szennyezett partvisokat, lapátokat tároltak az élelmiszerek közvetlen környezetében, az eszközmosogató helyiség padlóján pedig egy szennyes, undort keltő folyadékkal teli felmosó vödör állt.  

Az egyik hűtőkamrában – ahol félkész süteménylapokat tároltak – egy polcon két vödörnyi jelöletlen, teljes mennyiségében penészes alapanyagot (reszelt alma és meggytöltelék) fedeztek fel a szakemberek. 

További súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték az ellenőrök, hogy a termelőtérben található kézmosó üzemképtelen, a mosdókagyló takarítatlan volt, a lefolyó eldugult. Az öltözőben az egyik kézmosó szennyvíz elvezető csövét nem kötötték be a csatornahálózatba, ezért a víz közvetlenül a padozatra folyt. A zuhanyozó és a mellékhelyiségek is rendkívül szennyezettek voltak. 

A már említetteken túl több további helyen sem voltak adottak a higiénikus kézmosás feltételei a fertőtlenítő hatású kézmosó folyadék, papír kéztörlő, hulladéktároló edény hiányában. 

A Nébih a fenti súlyos, élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságok és hibák miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Emellett a hatóság 14 tétel, mindösszesen 713 kg nem nyomon követhető élelmiszert a forgalomból azonnali hatállyal kivont, illetve forgalomba hozatalát megtiltotta és elrendelte hatósági zár alá vételüket.

Az egység az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás