A gyümölcsösökben már javában növekszik a termés, viszont nem szabad megfeledkezni a kórokozók és kártevők elleni védekezésről még ilyenkor sem. A cseresznye és a meggy esetében a monília okoz fejtörést, míg a szilvásokban a keleti gyümölcsmoly miatt kell permetezőt ragadni, de más gyümölcs védelmében is van mit tenni.

Már áprilisban megjelentek az almafákon a fehérgyapjas vértetű telepek, mostanra pedig már jelentős mértékben el is szaporodtak. Elsősorban Jonagold típusú fákon fordulnak elő, de az utóbbi években ez a ’válogatósság’ egyre kevésbé jellemző a vértetűket. Természetes ellenségei a vértetű-fürkészlegyek, de jelenleg olyannyira elszaporodtak, hogy a fürkészek sem tudják elpusztítani őket. Ezért kémiai védekezést is alkalmazni kell ellenük. Elsősorban a spirotetramat hatóanyag képes elpusztítani a vértetűket.

A gyümölcsnövekedés stádiumában lévő cseresznye és a meggy esetében a moníliához nagyon hasonló betegség jelent meg a napokban, ez pedig az antraknózis. A két betegség között annyi a különbség, hogy míg monília esetében körkörös penészpárnácskák jelennek meg, addig az antraknózis nyálkás-barnás lepedéket képez a gyümölcsön. A betegség a fertőzött gyümölcsmúmiákról könnyen terjed. Rézbázisú citrom- és borkősavas lombtrágyával védekezhetünk a betegség ellen.

Ha nem védekezünk, komoly terméskiesést is okozhat a monília
 

Az őszibarackfákon is szépen növekszik a termés. Ezzel egy időben azonban megjelentek a hamvas őszibarack levéltetvek, amelyek folyamatosan veszélyeztetik a hajtásvégeket. Esetükben azt kell megakadályozni, hogy a szárnyas egyedek betelepüljenek a fára és ott gyorsan elszaporodjanak. Amint megjelennek az első levéltetvek, meg kell kezdeni ellenük a permetezést. A tetvek mellett a varasodás, a levéllyukacsosodás, a monília és a lisztharmat is okozhat meglepetéseket. Ellenük kaptán- és penkonazolkészítményekkel vehetjük fel a kesztyűt.

A szilvaültetvényeken lassan előkerülnek a tiakloprid hatóanyagú készítmények, mivel megjelent a keleti gyümölcsmoly a fákon. A csapdák csúcsrajzás körüli értéket mutatnak, viszont a szilvamoly rajzása még gyengének mondható.

Így károsít a keleti gyümölcsmoly (Fotó: mkk.szie.hu)
 

Ideje a diót is kezelni, méghozzá rézoxikloriddal. Ez azért fontos, mert a gnomóniás levélfoltosság már jelen van a fákon és fertőz is!

A keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik, ezért a mandulásban is meg kell kezdeni a védekezést és a szüretig, 10 naponta ezt meg kell ismételni. Amennyiben ez még nem elég, védekezni kell még a kéregmoly ellen is. Lehetőség szerint felszívódó, molyok ellen hatásos rovarölő szerekkel.

Forrás: magyarnovenyorvos.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás