Akár húsz százalékkal is növelhetik idei haltelepítéseiket a horgászegyesületek amiatt, hogy januártól 27 százalékról 5 százalékra csökkent a hal áfája. Az adómérsékléssel ugyanis a vízhasznosítók a telepítésre szánt halakhoz olcsóbban juthatnak, így ugyanakkora összegért több hal lesz a vizekben. Emiatt több egyesület a horgászhalak beszerzését idénre halasztotta.

Ugyanannyi pénzből több hal lesz a vizekben

Előnyös lehet a vízhasznosító horgászegyesületek számára is, hogy január elsejétől 27 helyett 5 százalékos áfa lépett életbe a halágazatban – nyilatkozta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. A haltermelő vállalkozások ugyanis továbbadják az áfa mérséklést, és most 20 százalékkal csökkentették a bruttó telephelyi halárakat. Ezért a horgászegyesületek a tavalyinál akár 20 százalékkal olcsóbban juthatnak a telepíteni kívánt halakhoz. Az áfacsökkenésről itt írtunk korábban.

Az áfacsökkentés miatt több hal lesz a vizekben Fotó: Pixabay, Henryk Niestrój

Lévai Ferenc tájékoztatása alapján több horgászegyesület tavaly novemberben már azért nem vásárolt horgászhalat, mert számolt azzal, hogy az áfa csökkentés következtében a tavaszi telepítésekhez szükséges állományokat alacsonyabb árakon szerezheti be. A múlt évben a vízhasznosítók telepítési céllal 3000-3500 tonna halat vettek, az idén pedig az adómérséklés miatt ugyanakkora összegért akár 700 tonnával több halat kaphatnak, vagyis ennyivel nőhetnek a telepítéseik.

A kereskedők egyelőre nem nyelik le az áfacsökkentést

A hazai fogyasztók akár 17-22 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak halat az áfacsökkentés miatt – nyilatkozták a Világgazdaságnak az áruházláncok. A kereskedők azt ígérik, hogy tartósan továbbadják a fogyasztóknak az adómérséklést. Most például a tavaly még kilónként 2300-2400 forintba kerülő pontyszelethez az áfakulcs mérséklődésével idén már 1900-2000 forintért hozzá lehet jutni. A lazacfilé is a korábbi 7000 helyett 5800 forintért beszerezhető. A pangasius- és a tilápiafilé ára 2300 forintról 1800 forint alá csökkent le.

A haltermelők januártól nem csak a horgászegyesületeknek, hanem a kereskedőknek is 20 százalékkal olcsóbban adják a halat – tette hozzá a szóvivő. Szerinte hosszabb távon a hal mintegy 15 százalékkal lehet majd olcsóbb az üzletekben, ha a kereskedelem is „kellő mértéktartást tanúsít” az árakkal kapcsolatban.

Feljebb tornáznák a magyar halfogyasztást

A termelők azt szeretnék, ha nőne a halfogyasztás. Azonban a kereskedelemre nincs ráhatásuk, mert a haltermelés és a halkereskedelem mára látványosan elvált egymástól.

Az áfa csökkentéstől a haltermelő vállalkozások azt is remélik, hogy adminisztrációs terheik is csökkennek. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) is várhatóan kevesebbet ellenőrizhet az ágazatban, mivel az 5 százalékos áfa jóval kevésbé csábíthat az adócsalásokra a 27 százalékos kulcshoz képest. Ez a haltermelési szektor kifehéredéséhez vezethet, és a haltermékek nyomon követhetősége "a tótól a tányérig” javulhat – zárta gondolatát Lévai Ferenc.

A magyarok halfogyasztásáról itt számoltunk be korábban.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás