Hirdetés
Reményt hoz a tavasz: megérkeznek az első beruházási pályázati felhívások
Az Agrárminisztérium idén kiírandó pályázatairól, az elbíráláskor hangsúlyosabban értékelt vállalásokról és a beruházásokat segítő intézkedésekről is beszélt Feldman Zsolt a dél-dunántúli élelmiszeripari vállalkozásokat és a kapcsolódó szervezeteket összefogó iFood Élelmiszer Klaszter szakmai programján. A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár jelezte: csak az élelmiszer-és takarmányfeldolgozók számára 200 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag készül.
A Somogy vármegyében, a Marcali járásban, Kéthelyen tartott programon a politikus elmondta, hogy 10-15 százalékkal magasabb támogatási intenzitásban bízhatnak a fiatal mezőgazdasági termelők, a termelői együttműködések és a gazdaságátadásban részt vevő gazdálkodók is, valamint az ökogazdálkodók és a termelői együttműködések beruházásai. Az Agrárminisztérium közleményét szemléztük.

Beruházások és előlegek
Az agrártárca a beruházások finanszírozását új eszközökkel segíti, tervezik a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtik a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét a pályázati rendszerben - fogalmaz a közlemény.
Hirdetés
Az agrártárca a kisebb és nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik. Ez kedvező lesz a kisebb üzemeknek, így nem kell majd a nagyvállalatokkal versenyezniük. Az év során folyamatosan meghirdetett pályázatok biztosítják majd, hogy az elmúlt két év gazdasági és piaci változásaira reagálva a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.
Ezekre összpontosítanak a támogatások
Mint fogalmazott, a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában azoknak a beruházásoknak a támogatására fókuszál az Agrárminisztérium,
- amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke,
- amelyek pénzügyileg megalapozottak,
- ahol a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel és érdemben lép a digitalizációs megoldások mind szélesebb körű használata érdekében.
Fontos, hogy nem csak a fejlesztéseket, hanem az ellátási láncban történő együttműködéseket is ösztönzi a támogatási rendszer, hiszen számos program a különböző élelmiszer-minőségrendszerek kidolgozására és bővítésére irányul, vagy pedig a nemzetközileg elismert minőségbiztosítási és -irányítási rendszerekhez való csatlakozást kívánja előmozdítani - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés