Jó híreket kaptak délutánra a tejtermelők! A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejtermelő gazdák megsegítése érdekében 11,44 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2016-ban.

A tej és tejtermékek világpiaci kereslete csökkent, a fő tejtermék importőrök közül Kína és Oroszország vásárlásai egyaránt elmaradnak a korábban tapasztalt mértéktől. Kínában a gazdasági növekedés lassulása és a magas készletszint, míg Oroszország esetében a továbbra is életben lévő, a mezőgazdasági termékekre kivetett széleskörű embargó jelenti a problémát. A tejtermékek pedig az Európai Unió piacán maradnak, ami tovább csökkenti a felvásárlási árakat.

A külkereskedelmi folyamatokon keresztül Magyarországot is súlyosan érinti a nyerstej árának csökkenése. Míg 2014 februárjában a nyerstej termelői ára még 109 forint volt tejkilogrammonként, addig jelenleg a nyerstej átvételi ára kistermelőknél 60-65 forint, míg a nagyobb volument előállítóknál 80 forint.

Az ágazat jelentős nehézségeire tekintettel, az FM megkezdte a tejstratégia összeállítását, mely a piaci és ágazati helyzetelemzés, illetve a rendelkezésre álló pénzügyi és jogszabályi keretek mentén konkrét intézkedéseket tartalmaz.

Gazdák és állataik is örülhetnek a plusz támogatásnak!
 

A termelők likviditási helyzetének javítását célzó többlettámogatás részben a már létező támogatási jogcímek előrehozott kifizetéséből, kisebb részben pedig új forrás bevonásával jut el a termelőkhöz.

Magyarország az Európai Uniótól mintegy 2,9 milliárd forintos ideiglenes rendkívüli támogatásban részesült, amelyet ugyanekkora összeggel nemzeti forrásból is kiegészített. Így mintegy 6 milliárd forintos támogatásra számíthatnak a gazdák, melynek kifizetése várhatóan márciusban kezdődik. Jogosultak lesznek mindazon termelők, akik a 2014/2015-ös kvótaévben tejet termeltek és a támogatás vonatkozásában kérelmet nyújtottak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Ezen ideiglenes rendkívüli támogatáson túlmenően a kormány összesen 11,44 milliárd forint többletforrást biztosít az ágazat számára, amelyből 3,6 milliárd forintot de minimis támogatás, míg a fennmaradó 7,8 milliárd forintot átmeneti nemzeti támogatás formájában kapják a gazdák. A forrás kifizetése április közepétől várható.

Így összességében elmondható hogy 2016 tavaszán mintegy 17 milliárd forintos többlettámogatást kapnak a tejtermelő gazdaságok, a korábban már meglévő tejágazati támogatási jogcímeken felül.

A hazai tejipar ennek a lépésnek köszönhetően egy kicsit biztonságban érezheti most magát
 

Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke arról beszélt, hogy jelenleg ezek a többletforrások tarthatják életben a termelőket, de hosszútávon az a cél, hogy a tejtermelés újra nyereséges legyen, az ágazat profitot tudjon termelni. Az elnök egyben örömét is fejezte ki, hogy a kormány elfogadta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csomagját, valamint hogy az MVH is teljesítette a tejtermelők támogatásinak elsőbbségi kifizetését.

Fontosnak nevezte, hogy a termelői csoportok tagjai többlettámogatáshoz juthatnak, mert ezzel folytatódhat egy pozitív folyamat Magyarországon, miszerint a termelők összefogjanak és integrációjukkal a feldolgozóiparban is képviseltetni tudják magukat.

Mélykúti Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar fogyasztóknak és a kiskereskedelmi láncoknak is részt kell vállalniuk abban, hogy a jó minőségű, hazai termékek részesüljenek előnyben a külföldi, dömpingáron behozott tejtermékekkel szemben.

Forrás: FM Sajtóiroda

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás