A Budapesten rendezett „Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 között” című kétnapos szakmai konferencia a Közös Agrárpolitika 2023-tól megvalósuló támogatási rendszeréről tájékoztatja az érintett ágazati szereplőket. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy számos komoly vitát és szakmai egyeztetést követően kompromisszumkészen, de a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva sikerült az Európai Bizottsággal megállapodni a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteiről. Számos támogatás jön.

A cél mindvégig az volt, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok, ugyanis a fenntarthatóság biztosítása nem történhet a vidék megerősítésének vagy akár a hazai élelmezésbiztonságnak a rovására. A fenntarthatóságban benne kell lennie a lényegnek: az élhető jelennek és jövőnek - hangsúlyozta az államtitkár. Magyarország számára az egyetlen út az, ha a globális kihívásokhoz jól alkalmazkodó, rugalmas, termékeny és élhető jövőt biztosító magyar vidéket építünk – emelte ki.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy sikerült az Európai Bizottsággal megállapodni a Közös Agrárpolitika magyar stratégiai kereteiről - Fotó: Vermes Tibor

Lehetőségek, kiszámíthatóság, tervezhetőség

Az Agrárminisztérium számolt be róla, hogy a konferencián elhangzó előadások részletesen tárgyalták az egyes agrárágazatok támogatási lehetőségeit, felhívva a figyelmet a korábbi időszakhoz képest a változásokra. A változó gazdasági, társadalmi, és technológiai környezet arra késztette a minisztériumot, hogy a stratégiai tervezésben még inkább törekedjen a kiszámíthatóság biztosítására. Éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80%-os nemzeti kiegészítő forrást biztosít, amely lehetővé teszi a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindítását. A Következő öt évben történelmi léptékű forrást fordíthatunk a magyar vidék fejlesztésére. A Közös Agrárpolitika stratégiai terv ugyanis 2485 milliárd forint közvetlen ágazati agrártámogatás, valamint 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználási feltételeit tartalmazza.

Egyeztetések és új feltételek

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a közvetlen támogatásokról és az ágazati programokról tartott délelőtti szekció moderátora hangsúlyozta: kiemelt célunk, hogy az új támogatási feltételek minél korábbi és szélesebb körű egyeztetésével segítsük a gazdálkodókat. A párbeszéd és a számos releváns kérdés abban segít minket, hogy a végrehajtási szabályok kidolgozása minél inkább termelőbarát legyen - fogalmazott.

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a közvetlen támogatásokról és az ágazati programokról beszélt részletesen - Fotó: Vermes Tibor

A délutáni előadások a vidékfejlesztési intézkedések jövőjéről adtak áttekintést. Papp Zsolt vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár arra helyezte a hangsúlyt, hogy minden gazdálkodó megtalálja a vállalkozása számára legkedvezőbb támogatási formákat, amelyek egyszerre teszik lehetővé a versenyképességük növelését, a megváltozott gazdasági, társadalmi és környezeti körülményekhez való alkalmazkodást és a fiatal generációk bevonását - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás