Csaknem egymilliárd forintból, európai uniós támogatással bővítette termelőkapacitását a paprikaőrleményt, szárított fűszernövényeket, zöldségeket és gyümölcsöket, valamint élő táplálékkiegészítőket előállító HFI Kft. A Csongrád megyei Pusztaszeren és a Bács-Kiskun megyei Mélykúton megvalósuló fejlesztés során négy új berendezést telepítettek, valamint elkészültek az ezekhez kapcsolódó építési beruházások.

A beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyert mintegy 356 millió forint támogatásból, 240 millió forint önerőből és a mintegy 365 millió forint hitelből valósították meg. Az MTI híre szerint a projekt elsődleges célja a gyártás technológiai korszerűsítése volt. Nőtt a vállalkozás termelési kapacitása, illetve javult a feldolgozás technológiai színvonala és az értékesítésre kerülő termékek minősége is. A Bács-Kiskun megyei Mélykúton az egyre szigorodó higiéniai követelmények teljesítése érdekében gőzsterilező rendszert alakítottak ki. A rendszer folyamatos, nagynyomású telített gőzzel sterilizált termékek élelmiszer-biztonsági - mikrobiológiai - paraméterei jelentősen javulnak. Ezzel erősödnek a cég hazai és külföldi értékesítési helyzetei is. A kisvárosban működő telephelyen elkészült a rendszert fogadó könnyűszerkezetes csarnok, és telepítettek egy hídmérleget is.

Közel 1 milliárd forint értékben bővített a magyar zöldség, gyümölcsfeldolgozó a Csongrád megyei Pusztaszeren és a Bács-Kiskun megyei Mélykúton - képünk illusztráció

Jelentősen bővül a gyártási kapacitás

A Pusztaszeren üzembe állított új zöldség- és fűszerszárító berendezéssel - az időjárástól, nyersanyag-mennyiségtől és -minőségtől függően - folyamatos működés mellett jelentősen bővül a gyártási kapacitás. A telephelyen egy új biomassza tüzelésű forró levegő generátor is működik. Ennek köszönhetően a vállalkozás jelentősen csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. A társaság árbevételének mintegy 89 százaléka származik exportértékesítésből. Termékeit Németországon, Hollandián és Olaszországon kívül az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába és Japánba szállítja.

Bevétel és biotermesztés

A HFI Kft. honlapja szerint Magyarország egyik vezető feldolgozója. Évente több mint 3 ezer tonna szárított fűszert, zöldséget és gyümölcsöt szállít belföldi és nemzetközi partnereinek. A 2001-ben alapított, magyar magántulajdonban lévő cég két szárító és egy feldolgozó üzemet működtet, és kiemelten ösztönzi a magyarországi biotermelést. A nyilvános cégadatok szerint a 2018-ban 67 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás nettó árbevétele 2,9 milliárd forint volt, ennek 88 százaléka exportból származott; adózott eredménye pedig meghaladta a félmilliárd forintot.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás