Először fogtak vaskos csabakot Magyarországon 2009 óta. A ritka halfaj a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából készült halfaunisztikai célú felmérés alkalmával került elő a Felső-Tiszáról. A faj természetvédelmi oltalom alatt áll és közösségi jelentőségű (Natura 2000-es faj) az előfordulása kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű. Legközelebbi, de határainkon kívül eső populációi a Mura szlovéniai szakaszán, illetve kelet felé a Felső-Tiszában, valamint a Tisza romániai mellékfolyóiban és azok patakjaiban élnek.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság számolt be róla, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Fehérgyarmati járásában, Tiszabecsnél, közvetlenül a Batár torkolatánál akadt a hálójukba egy nagyon ritka hal a partvédelmi kőszórásról. Az 1+ korosztályú fiatal egyeden még nem voltak kifejezettek a faji bélyegek, de az alapos szemrevételezést követően a halat vaskos csabaknak (Telestes souffia) határozták.

Szenzációs megkerülés: újra magyar vízben bukkant fel a vaskos csabak - Fotó: Sallai Zoltán és Sallai Márton

A fajnak az elmúlt időszakból kizárólag a Felső-Tiszáról vannak bizonyított előfordulási adatai:

  • 2004: Tiszacsécse (Harka & Sallai, 2004),
  • 2007: Tiszabecs (Györe, 2008),
  • 2009: Tiszamogyorós (Halasi-Kovács, 2009).

A fajnak ez a negyedik bizonyított, ismert előfordulása az elmúlt 30 évből, közel 12 éve került kézre utoljára a faunaterületünkről. Mivel a faj természetvédelmi oltalom alatt áll és Natura 2000-es besorolásával közösségi jelentőséggel is bír, az előfordulása kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű - írták.

Közelebbről a csabak

A vaskos csabak vagy csabakkeszeg (Telestes souffia) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj - írja róla a Wikipedia. A Duna-medence bennszülött faja, ezért nagy természeti értéket képvisel. Veszélyeztetett és ezért megóvása kiemelt fontosságú feladat. Magyarországon csak elvétve átsodródó példányokkal lehet találkozni. A vaskos csabak a Duna és a Rajna középső és felső szakaszának gyors folyású vizeiben él. Ritkábban tavakban is előfordul, például megtalálható a Boden-tóban és az Alpokban egészen 850 méterig. Magyarországon a Felső-Tiszán és ennek mellékvizein, a Mura hazai szakaszán lehet találkozni a nagyon ritka hallal.

A hal teste erősen nyújtott, oldalról lapított. Testéhez viszonyítva aránylag kis méretű a feje, a szemnagysága pedig közepes. Kissé előrenyúló szája félig alsó állású. Orra tompa, a a szájszöglete egy kissé túlér az orrnyílás vonalán. 48-56 nagyméretű pikkelye van az oldalvonal mentén. Oldalvonala narancsszínű és fölötte az orrtól a farokúszóig egy kékesszürke sáv húzódik. A kstermetű hal testhossza 12-17 centiméter, ritkán haladja meg a 25 centimétert.

Életmódja és szaporodása

A kavicsos szakaszokon a fenéken tartózkodó rajhal. Tápláléka többnyire a vízfenéken előforduló planktonból és apró gerinctelen szervezetekből áll. Elfogyasztja az apróbb csigákat, bolharákokat, rovarlárvákat, de alkalomadtán algákat és a vízre hulló hernyókat is. Március és május között csapatosan ívik, ilyenkor vízfolyások felső szakaszaira vonul és a sebesen áramló vízben, a kavicsos fenéken rakja le ikráit. Nászidőszakban megfigyelhető, hogy az oldalvonal színe kifejezettebb, emellett az uszonyok tövén, valamint a kopoltyúfedőn is halvány narancsos elszíneződést mutat. Az ivarérett hímek zömmel 10-12 centiméter hosszúak, az ikrások jellemzően ennél nagyobbak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás