Az ötödére csökkent a fenyvesek területe Magyarországon 20 év alatt, a feketefenyő-állomány tizede tavaly pusztult el. A 20 évvel ezelőtti 2400 négyzetkilométerről mára mindössze 500 négyzetkilométerre csökkent a fenyvesekkel borított magyar terület, miközben ez idő alatt az összes hazai erdő mérete nőtt. Az Agrárminisztérium adatai szerint a teljes erdeifenyő állomány 27 százaléka egészséges, a feketefenyőnél ez mindössze 3 százalék.

Magyarországon a második világháborút követően a pénzhiány miatt problémát jelentett a fenyőimport. Ezért aztán fenyvesítési programot indítottak. Továbbá a homoktalajok megkötésére is használták egyebek mellett a fenyőt. Ezek a nem őshonos fafajok erősen kitettek az erdőtüzeknek is. Főként az elmúlt 100 évben telepített alföldi ültetvények rendkívül gyúlékonyak – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi projektfelelőse.

Egyre gyorsul a magyar fenyvesek pusztulása, az oka a felmelegedés és a szú kártétele - képünk illusztráció

A szárazság és a rovarkártétel túl sok a magyar fenyvesek számára

Az erdővédelmi projektfelelős az InfoRádióban korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az aszályok és az invazív rovarkártevők, valamint a gombásodás terjedése okozza a legnagyobb problémát a fenyőállománynak - írta az Infostart.hu. Az elmúlt években az egyébként telepített feketefenyő állományok vörös színét eredményező tűvörösödést gombafertőzés okozza, de a klímaváltozásnak olyan rovarkártevők is előnyét látják, amelyek megszokottak az égövünkben. Az európai lucfenyő állományokat károsító közönséges szú is sokkal elterjedtebb, mint korábban volt. Csehországban, Franciaországban és Németországban hatalmas területet pusztít el a fakártevő - mondta Gálhidy László.

Azonban nem csak Magyarországon pusztul a fenyőállomány. A német faállományt hőség idején az erdőtüzek, a hőséghullámok végén pedig heves viharok tizedelték. A fenyők a nedvességhiány miatt nem tudnak védekezni a kéregrágó bogarak ellen. Németországban 2018 óta 110 ezer hektárnyi erdő pusztult ki, amiből 70 millió úgynevezett tömör köbméternyi hulladék fa lett. Csak az eltakarítás költsége 2,1 milliárd euró (690 milliárd forint), az újraerdősítés további 640-660 millió euróba (220 milliárd forint) kerül.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás