Az elmúlt 10-15 év leggyengébb kajszitermésére számítanak a szakértők. Mindez a fagy miatt, ami idén főleg a Dunántúlon, Dél-Magyarországon és a Duna–Tisza köze déli részén pusztított. Így elmondható, hogy nagyon gyenge lesz ebben az évben a gyümölcstermés. Nem kizárt, hogy az elmúlt tíz-tizenöt év leggyengébb kajszitermését szüretelhetjük idén. A gyümölcs termése évjárattól függően 10 és 40 ezer tonna között váltakozik, idén egészen biztosan ennek a sávnak az alján lesz. Az alacsony termésmennyiség oka a tavaszi fagy. A korai fajtákat gyakorlatilag kivégezte a március 1-jére virradó éjszaka mínusz 20-24 fokos hidege. A kajszi rügyei ugyanis akkor már elkezdtek duzzadni, egyes fajták két hétre voltak a virágzástól – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.
A kajszi is megsínylette: a fagy miatt ebben az évben a gyümölcstermés gyenge lesz
Kajsziból idén alacsony betakarított mennyiségre, körülbelül 10 tonnára számíthatunk. Apáti szerint emiatt magasak lesznek az árak, várhatóan 350–400 forint között alakulnak majd. Ebből lesz majd a pálinka alapanyaga is, mert a 800 forintért kínált olasz és spanyol importkajszi ugyanis egyrészt az ára, másrészt a nem megfelelő íze, cukortartalma és cukor-sav aránya miatt szóba sem jöhet.
Az őszi többet terem idén
A szakértő az őszibaracknál valamivel jobb, de legfeljebb 20 ezer tonnányi termésre számít. A meggy esetében a termés nagy, a minőség viszont gyenge, mert az elmúlt hetek sok esővizét felvették a gyümölcsök. Emiatt pedig repednek, és alacsonyabb lett a cukortartalmuk. Ennek következménye, hogy a konzervipar is küszködik, mert a repedezett gyümölcs nem megfelelő, hiszen érzékenyebb, ezért gyenge a minősége. A szövetség előzetes adatai szerint a tavalyi gyümölcstermés 750 ezer tonna, 2016-ban pedig 830 ezer tonna volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a termelési érték 2016-ban 79 milliárd forint volt, ez a múlt évben nagyjából 10 százalékkal lehetett magasabb a megemelkedett értékesítési árak miatt – mondta még tavasszal Apáti Ferenc. Arról, hogy milyen volt az idei barackjóslat néhány hónappal ezelőtt, erre a hivatkozásra kattintva olvashat bővebben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás