A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt - közölte a Magyar Tojásszövetség az MTI-vel. A szervezet szerint a tojás jelenlegi ára körülbelül az önköltséget fedezi. A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. A közleményben fontosnak tartották leírni, hogy a tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg.

A Magyar Tojásszövetség közleménye szerint a helyzeten az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is kedvezőtlenül érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta - írták. A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe - tették hozzá. A tojásdrágulás így több szempontból is hátrányos.

Nagyjából 20 százalékos tojásdrágulás várható a Magyar Tojásszövetség szerint

Mennyire tojásfogyasztó nemzet a magyar?

A Hellovidék kereste fel a Magyar Tojásszövetség vezető tanácsadóját, Jámbor Esztert a kérdéssel. A válasza szerint a tojásfogyasztás itthon évről-évre nő. Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás 2019-ben még 243 db volt, amely 2013 óta folyamatosan nő, akkor még csak 214 darab tojást ettünk meg átlagosan egy évben. Ehhez egy információs ábrát is mellékeltek.

Így alakul a hazai tojásfogyasztás - Forrás: Magyar Tojásszövetség

Az éves hazai tojásfogyasztás a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is 2,3 milliárd darab körül lesz. 2021-re a regisztrált termelés újra növekedését várják, ez 1,15-1,2 milliárd db tojás termelését jelenti. A belföldi tojásigény nagyjából 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji (mintegy 600 millió darab), 21-22 százalékát az import (körülbelül 480-520 millió darab) fedezi. Húsvétkor átlagosan 100-150 millió darab tojás fogy, ez az éves fogyasztás nagyjából 4-7 százaléka - összegezte a Magyar Tojásszövetség munkatársa.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás