Milyen ütemben fizetik ki a terület alapú támogatásokat; hogyan számolták fel a madárinfluenza járvány Füzesgyarmaton; mennyi támogatás jut agrár-vidékfejlesztésre; forradalmi lehetőségek a szarvasgomba termesztésre. Összefoglaltuk a hét fontosabb eseményeit, olvasson tovább!

Folytatódik a terület alapú támogatások kifizetése! A támogatáshoz a gazdák 2 részletben juthatnak hozzá, melynek az első felét már tavaly év végén megkapták. A fennmaradó több, mint 180 milliárd forintnak megfelelő összeget ez év június 30-ig kell az MVH-nak elutalnia a gazdák felé. A kifizetés jól halad, a jogosultak 90 százaléka már megkapta a támogatás teljes összegét.

A 2020-ig tartó támogatási ciklusban körülbelül 1250 milliárd forint jut az agrár-vidékfejlesztésre. Az időszak legfőbb célja, hogy versenyképes béreket nyújtó munkahelyek jöjjenek létre az agráriumon belül, továbbá a mikro-, kis- és közép vállalkozások is kiemelt figyelmet és támogatást kapnak. A fiatal gazdák egy kiemelt célcsoportja a vidékfejlesztési programnak. Számukra elkülönített források állnak rendelkezésre (új agrárvállalkozás létrehozására 122 millió euró, mezőgazdasági beruházásokra 130 millió euró) és külön program keretében segítik, támogatják Őket.

Ha többet szeretne tudni a hamarosan megjelenő támogatási formákról, jöjjön el Gazdag Gazda Webkonferenciánkra, március 25-én vagy 26-án. 

Már 3 éve tart a sertéságazat erősödése Magyarországon. Míg sok éves csökkenés után a 2012-es mélyponton 2,8 millió darab sertés alkotta hazánk sertésállományát, addig mára ez a létszám 3,2 millióra emelkedett. Bár az orosz embargó és a túltermelés okozta árcsökkenés megnehezíti a tenyésztők dolgát, így is 9 százalékkal nőtt az egyéni sertéstartók és 11 százalékkal a társas vállalkozások száma.

Március közepétől új, 8,62 milliárd forint keretösszegű állatjóléti támogatás igényelhető a tenyészkocákra. A tavalyi 8,5 milliárdos állatjóléti támogatással összesen 17 milliárd forint jut a sertéságazat fejlesztésére. Az új támogatás is a sertéságazat felemelkedését, a sertések számának gyarapodását szolgálja. A gazdák egyedenként körülbelül 38.500 forintos támogatáshoz juthatnak.

Sikerült felszámolni a füzesgyarmati madárinfluenza járványt, de milyen áron? A több mint 161 ezer kacsa leölésével járó intézkedés eddig 200 millió forintos költséggel járt. Február végén mutatták ki a madárinfluenza vírust egy füzesgyarmati baromfitelepen. Ezt követően az állategészségügyi szolgálat emberei a 3 kilométer sugarú védőkörzetben és a 10 kilométeres megfigyelési körzetben meglátogattak minden baromfitartó gazdaságot, de szerencsére madárinfluenza jeleit sehol nem találták.

A szarvasgomba az egyik legdrágább gomba, melynek termesztése eddig nem volt megoldott feladat. Nagy-Britanniában azonban egy kitartó növénybiológus sok éves munkája kezdi meghozni gyümölcsét. Húsz különböző területen próbálkozik folyamatosan szarvasgomba termesztésével és egy magyaltölgy tövében a múlt héten rábukkant az első saját termesztésű példányára. A vadon termő szarvasgomba kilónkénti ára 172 ezer forintnak megfelelő fontba kerül, de a termesztett változat sem lesz sokkal olcsóbb, ugyanis komoly technológiai háttérre és rengeteg időre (hosszú évekre) van szükség a sikeres termesztéshez.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás