Kóstoltatással a magyar meggyért; ismét útnak indul a tanyafejlesztési program; vasárnap bivalyfesztivál a kápolnapusztai rezervátumban. Jöjjenek a hét agrárhírei.

A magyar meggytermelők több, mint 30 tonna magyar meggyet osztanak szét ingyen, mintegy 100 ezer darab, negyed kilogrammos kiszerelésű adagban. A több kamionnyi meggyet országszerte 31 városban, száz helyszínen osztják szét szombat délutánig. A kóstolók helyszínéről a www.fruitmarketing.hu weboldalon tájékozódhat. Az akcióban kilenc Termelői és Értékesítői Szövetkezet (TÉSZ) és két egyéni termelő vesz részt.

Ingyen osztanak meggyet a gazdák országszerte
 

Ismét elindul a tanyafejlesztési program. Az elektronikus pályázati felület július 15-től áll a pályázók rendelkezésére a Herman Ottó Intézet honlapján. Az immáron ötödik alkalommal elindított programra idén 1,4 milliárd forintos keretösszeg jut. A projekt célja az eddigiekhez hasonló: a tanyai gazdálkodás megújítása, a tanyák sajátos értékeinek megőrzése és a tanyai életmód hátrányainak csökkentése. A program 100 százalékban hazai finanszírozású, hat alföldi megyéből, illetve Pest megye déli járásaiból lehet pályázatot benyújtani, a program 724 települést érint.

Júliustól lehet igényelni a tenyészkoca állatjóléti támogatás kifizetését. Az I. tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelmet 2015. július 1. és 31. között kell benyújtani az MVH-hoz az előírt mellékletek csatolásával együtt. Az intézkedés célja, vissza nem térítendő támogatás nyújtása jobb tartási körülmények biztosításához a tenyészkoca, illetve a tenyésztésbe fogott süldő tartása során. A tárgynegyedéves jogos igények kifizetésére összesen 2,155 milliárd forint áll rendelkezésre.

Sikerrel lezajlott a tanyabusz pályázat. Az eredetileg 15 milliárdos keretösszeggel meghirdetett pályázatra akkora volt az érdeklődés, hogy 22 milliárd forintra kellett módosítani az erre szánt összeget. Az áprilisban közzétett tanyabusz pályázat keretében terepjáró és kisbusz beszerzésére lehetett pályázni az 5 ezernél kevesebb lakosságszámú településeknek. Pályázhattak olyan települések is, amelyeknek a népsűrűsége négyzetkilométerenként nem több 100 főnél, valamint amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él. Összesen 2600 pályázó nyerte el a támogatást.

Ismét kiírásra került a tanyafejlesztési program
 

Végül egy programajánló. Bivalyfesztivált rendeznek a kápolnapusztai rezervátumban július 5-én. A délelőtt tíz órától délután ötig tartó fesztiválon a jó hangulatú családi programok mellett nagy hangsúlyt kap a természetismereti, környezeti nevelés. A gasztronómiát kedvelők sem maradnak programok nélkül, ugyanis a helyi termelők finom készítményeikkel várják a látogatókat. Lesz például friss joghurt, idényjellegű gyümölcs, termelői méz, házi birsalmasajt és különféle gyümölcsökből készült szörp. A rendezvényre ellátogatók a belépőjegyük ellenében egy tányér bivalygulyást is kapnak. A bivalyistálló látogatható részében történeti kiállítást rendeztek be, ahol a régi, hagyományos állattartás, mezőgazdaság eszközeit mutatják be.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI cikkei alapján készült el.

Meggy fotó: biokontroll.hu,

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás