Az Európai Bizottság március végén adta ki az Európai Unió fenntartható mezőgazdasági stratégiájába illeszkedő Ökogazdálkodási Cselekvési Terv dokumentumát. A tervben többek között az Európai Unió mezőgazdasági területeinek 2030-ig előirányzott 25 százalékos arányú ökológiai átállásához, valamint az ökotermékek keresleti és kínálati piacának további bővítéséhez szükséges iránymutatások és konkrét intézkedések is szerepelnek.

Az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet közleményben számolt be róla, hogy az Európai Bizottság a biogazdálkodás népszerűsítéséért és az ökológiai termékek iránti, fokozódó kereslet további fellendítéséért 49 millió eurós költségkeretet különített el az agrárpromóciós kampányok finanszírozását biztosító pályázati forrásokból. Az ökológiai termékek beszerzése a fenntartható közbeszerzési folyamatok egyik alapfeltétele lesz. A Horizon Europe kutatási keretprogram mezőgazdaságot, erdőgazdálkodást és vidéki térségek fejlesztését célzó költségvetésének legalább 30 százalékát az ökológiai gazdálkodást is érintő témákra fordítják. Továbbá tanulmány készül az élelmiszerek valódi, a negatív környezeti hatások költségeit is figyelembe vevő árazásáról és az adózás szerepéről a fenntartható mezőgazdasági átállásban. Az előrehaladás monitorozása és a jó gyakorlatok díjazása érdekében az EU évente szervez Ökológiai Napot az ágazati szereplők számára a cselekvési terv teljesítményének nyomon követésére.

Elkészült az EU-s Ökogazdálkodási Cselekvési Terv: komoly célok, komoly fejlesztések, komoly pénzek - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tahitótfalu

Az agrárterületek negyedén lenne biotermesztés

Az Ökogazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége, az IFOAM Organics Europe azt közölte, hogy nem szabad megfeledkezni a nemzeti, regionális és helyi szereplők részvételének fontosságáról, annak érdekében, hogy a cselekvési tervben kitűzött, EU-átlagban 25 százalékos ökoterület és a fenntarthatóbb élelmiszer-ellátó rendszerekre való áttérés sikeresen megvalósuljon. Az új Ökológiai Cselekvési Terv olyan eszközöket biztosít a tagállamok számára, amelyek lehetővé teszik az ökológiai gazdálkodásban rejlő lehetőség kiaknázását az Európai mezőgazdaság megújítása, a fenntarthatóság és versenyképesség egyidejű megvalósítása érdekében. Az Ökogazdálkodási Cselekvési Terv intézkedéseit a tagállamok a nemzeti szintű Közös Agrárpolitika stratégiai terveikbe tudják beépíteni. A fenntarthatóságra nyitott termelők ezen keresztül tudnak élni az új lehetőségekkel. Ugyanakkor ez a mezőgazdasági szaktanácsadók szerepének megerősítését is megkívánja az ökológiai gazdálkodás területén - írták. Az Európai Bizottság honlapján megjelent további hírek és az akcióterv ide kattintva érhetőek el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás