Magyarországon 2022 őszére megtörtént az is, hogy több élelmiszer ára duplázódott egyetlen év leforgása alatt. Egész Európában a magyar élelmiszerár-emelkedés a legmagasabb. Van azonban néhány tétel, ami kivétel az őrült drágulás alól, ezeket és számos egyéb termék árát listába szedte a Portfolio, hasznos átnézni az összegek változását. Érdemes megvizsgálni, hogy az inflációs adatok mögött milyen részletes folyamatok álltak, vagyis, hogy az egyes termékek és szolgáltatások ára hogyan változott egy év leforgása alatt.

A Portfolio gyűjtötte össze a részletes (év/év alapú árváltozást bemutató) táblázatát, amiből kiolvasható, hogy a drágulási lista élén szinte csak élelmiszerek állnak. Az első 10 helyezettből 8 élelmiszer. A szeptemberi részletes adatokhoz képest újdonság, hogy míg akkor még csak a vezetékes gáz ára esetében volt 100% feletti emelkedés (135%), vagyis több mint kétszereződés, addig októberben több élelmiszer esetében is megfigyelhető volt az árduplázódás:

  • A félbarna kenyér kilója 102%-kal emelkedett,
  • A vaj 99%-ot drágult októberben egy év alatt,
  • A trappista sajt ára is 99%-kal lett magasabb,
  • A fehér kenyér kilójának ára közel duplázódott, 98%-kal lett drágább.
Fájdalmasan nagyot nőttek az élelmiszerárak 2022-ben, ráadásul egész Európában a magyar élelmiszerár-emelkedés a legmagasabb - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kismaros

Az élelmiszerár-stop áremelkedése

Az októberi árváltozások még egy szempontból érdekesek a cikk szerint: az idén februárban bevezetett élelmiszerár-stop intézkedés azt mondta ki ugyanis, hogy az árakat a 2021. októberi árakon kell rögzíteni a boltokban. Vagyis össze lehet vetni, hogy egy év alatt valóban (közel) stagnált-e az első körben érintett 6 élelmiszer ára. Az árstop hatása - nem meglepő módon - szembetűnő:

  • A kristálycukor ára nem változott egy év alatt.
  • Az étolaj ára 4%-kal emelkedett.
  • A finomliszt 4%-ot drágult.
  • Az UHT tartós tej (2,8%-os) ára 5%-kal emelkedett.
  • A csirkemellfilé kilója 7%-ot drágult.
  • A sertéscomb kilója 11%-os áremelkedést mutat.

A havi árváltozások

Talán még megdöbbentőbbek azok a számok, amelyek az egyes tételek árainak havi változását mutatják be. Ebből a vizsgálatból ugyanis kiderül, hogy egyetlen hónap alatt, vagyis idén szeptemberről idén októberre hol volt szinte földcsuszamlásszerű a drágulás.

  • Az élen a brikett 64%-os havi áremelkedése áll. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt 10 570 forintról 17 320 forintra drágult a 100 kilónyi brikett.
  • A második helyen a paradicsom árváltozása áll: +45% egy hónap alatt, kilója 696 forintról 1010 forint lett.
  • A harmadik helyen a tojás szerepel: a 10 darabos kiszerelés átlagára 723 forintról 899 forintra ugrott egy hónap alatt, ami 24%-os drágulás. 

Ennek fényében nem véletlen, hogy a kormány árstop-intézkedéssel lépett fel a drágulás ellen, ezzel a hírekbe az utóbbi időszakban az áremelkedése miatt gyakran bekerülő élelmiszer esetében akart felmutatni cselekvőképességet - foglalták össze a cikkben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás