Szatmárcsekéről és Szegedről is érkeztek gazdák a talajegészségről tartott somogysárdi konferenciára. A mezőgazdasági szakmai fórumot Tóth Zoltán gazdaságában tartották. A résztvevők a tantermi oktatás mellett terepszemlét is tartottak, a 600 hektáron gazdálkodó Tóga-Sárd Kft. területét járták be.  Öt parcellában vizsgálták, hogy a különböző talajtakaró növények keveréke milyen hatással van a talajra. 

A talajéletet serkenti, ha nem marad üresen a föld  – mutatta a mintaterületet Tóth Zoltán, a Tóga-Sárd Kft. ügyvezetője. Egy talajszelvényt is kivágtak, hogy bemutassák a talaj viselkedését különböző művelési módok hatására. Az eseményről a Sonline számolt be.

A tudatos gazdák egy része talajtakarással és a kíméletes műveléssel is élteti a talajt, hogy jó termést hozzon - Fotó: KITE Zrt., Nádudvar

Ezek az előnyei az aktívabb talajéletnek

Négy éve foglalkozunk talajtakarással és folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy számos pozitív hatása van. Például megjelentek a földigiliszták, amiket már régen láttunk a szántóterületeken – tette hozzá a gazdálkodó, akinek gabonatárolójában csaknem 200 gazda gyűlt össze, hogy minél többet megtudjanak a néhány éve egyre jobban terjedő módszerről. 

2016-óta vizsgáljuk a talajéltetéssel kapcsolatos lehetőségeket. Szerencsére egyre több gazda próbálkozik takarónövényekkel. Vannak úttörő gazdálkodók, akik elindultak ezen a talajművelési vonalon, ám nem mindenki ismerte fel a benne rejlő lehetőségeket. A politikusokat is érdekelni kezdte a módszer, ami nagy előrelépést jelent – mondta a rendezvényen Diriczi Zsombor, a Démétér Biosystems Kft. ügyvezetője. A gazdaságlátogatással egybekötött rendezvényt Somogysárd után Csákváron és Zalaegerszegen is megismétlik - közölte.

Gyógymód lehet a talajéletre

Fontos megérteni, hogy szemléletmódot kell váltani – mondta Schumicky Péter növényorvos. A magyar mezőgazdaság ráállt a mélyművelésre, ami sok problémát idéz elő. Növényközpontúan termesztünk, és nem azt nézzük, mi a fontos a talajnak. Ennek következtében lepusztul a talaj, elsivatagosodik a termőterület, és elhordja a szél. Ezt a folyamatot lehet megállítani a talajtakaró növényzettel – hívta fel a figyelmet a Talajreform szaktanácsadója.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás