A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntése alapján Magyarországon a KITE Zrt. által kifejlesztett folyékony startertrágyázási technológia lett a leginnovatívabb agrártermék. A mikrogranulált startertrágyázás, mint technológiai elem nem újdonság a magyar gazdálkodók körében. Egyre szélesebb körben elfogadott ezen inputok évenként ismétlődő használata a széles sortávú kultúrák esetében, amelyeknél a műszaki feltételek biztosítottak a mikrogranulátum precíz és pontos kiszórására. Az innováció jelentőségének széles körű tudatosítására, közérthető bemutatására, a társadalmi elismerés és támogatás megszerzésére és nem kevésbé a megvalósult és hasznot hozó innovációk elismerésére adományozott díjakat a kiemelkedően innovatív tevékenységet folytató vállalkozások részére a Magyar Innovációs Szövetség különböző témakörökben az adott terület legavatottabb képviselőjével együtt. A KITE Zrt. folyamatos termék- és kijuttatástechnológiai fejlesztései segítik a gazdákat a minél eredményesebb és hatékonyabb gazdálkodásban. Idén a forradalmian új fejlesztésével, a KITE Jet® folyadékkijuttató rendszeren és a KITEStart® Liquid NP folyékony műtrágya oldaton alapuló startertrágyázási technológia nyerte el ezt a rangos elismerést - számol be róla a KITE honlapja.
A startertrágyázási technológia Agrár Innovációs Díjat nyert - képünk illusztráció
A folyékony starter műtrágya kémiai összetétele
Tömegszázalékban kifejezve (m/m) Tömeg súlyban kifejezve (g/l)
Nitrogén (N) 10% 138 gramm
Vízoldható foszfor (P2O5) 34% 469 gramm

A fejlesztés legújabb eredménye a KITEstart® Liquid NP, amely egy ammónium-polifoszfát alapú folyékony starterműtrágya, melyben a polimerizáció aránya több, mint 55 százalék. Rendkívüli hatékonyságát az ammónium és a foszforsav szinergista, egymás hatását erősítő tulajdonságának köszönheti. A foszfor önmagában is intenzív gyökérnövekedést indukál, azonban ez a nitrogénnel kiegészülve erőteljesebb és nagyobb gyökértömeg növelésre képes. Továbbá a polifoszfát ionoknak köszönhetően a foszfor lekötődése gátolt, így a szélsőséges kémhatású talajokon is a lekötődés veszélye nélkül használható. A KITEstart® Liquid NP levéltrágyaként való alkalmazására, a megfelelő dózis megválasztása mellett, a vegetáció során is van lehetőség.

A KITE csapata a 26. Magyar Innovációs Nagydíj átadásán - Fotó: Boltresz Attila, Feith Sándor
Milyen problémára jelent megoldást a startertrágyázási technológia?
A mikrogranulált startertrágyázás, mint technológiai elem korántsem újkeletű a magyar gazdálkodók körében. Egyre szélesebb körben elfogadott ezen inputok évenként ismétlődő használata azon széles sortávú kultúrák esetében, amelyeknél a műszaki feltételek biztosítottak a mikrogranulátum precíz és pontos kiszórására. Az új trendek a gépgyártó cégek esetében, mint például a John Deere azonban a jelenlegi rendszertől eltérően, mikrogranulátum-szóró adapter nélkül hozzák forgalomba vetőgépeiket.
A KITE Zrt. 2012-ben kezdte meg egy saját rendszer fejlesztését, amely megoldást nyújt azoknak, akik új vetőgép-beruházás következtében mikrogranulátum-szóró adapter hiányával állnak szemben. Ezen fejlesztés első eredménye az a műszaki megoldás, amely vetéssel egy menetben képes folyékony inputanyagok kijuttatására. A műszaki termék kereskedelmi neve a KITE-Jet, mely rendszer speciális magnyomó pálcán keresztül képes a folyékony inputanyagok kijuttatására. Ezt követően szükséges volt egy olyan agronómiai input fejlesztése is, mely pótolja a mikrogranulált starter kiesése következtében hiányzó foszfor mennyiséget. A fejlesztés következtében jött létre a KITEstart Liquid NP folyékony foszfor starter, amely kiváló megoldást nyújt a széles sortávú kultúrák startertrágyázására abban az esetben is, ha a mikrogranulátum szórása műszakilag nem megoldott.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás