Hirdetés
Stiglic a nyerő, bár a tavasz első pillanata még messze van
A Magyar Haltani Társaság Év hala szavazása mellett a Magyar Madártani Egyesület is szavazást indított – még tavaly -, hogy melyik legyen 2017-ben az Év madara. A küzdelem szorosan alakult, az első helyet Európa legszínesebb madara nyerte el.
Az 1979-ben útjára indított Év madara program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok és élőhelyük társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének fontos szerepe van.
Egy igen színes madár lett idén az Év madaraNem volt egyszerű dolguk a szavazóknak, ugyanis a szervezők 3 olyan madarat jelöltek a 2017-es Év madara címre, amelyek közül mindegyik közismert és közkedvelt. A házi veréb, az erdei fülesbagoly és a tengelic (népi elnevezéssel stiglic) csatáját utóbbi nyerte (a szavazatok 43,5 százalékával). Így 2017-ben a tengelic, valamint az élőhelye védelmével foglalkozik kiemelten a Magyar Madártani Egyesület.
Hirdetés
A címet valószínűleg nem véletlenül nyerte el a tengelic, ugyanis Európa egyik legszínesebb pintyféléjéről van szó. Legyen szó lakott, vagy épp érintetlen területről, bárhol előfordul ez a színes madárfaj. Kertekben, parkokban és fasorokban is gyakori költőfajnak számít, egyszerre 4-5 tojást rak fészkébe.
Szinte mindig csapatosan látni, a madáretetők gyakori vendége. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés