A COVID-19 nevű koronavírus-járvány és annak hatásai nehéz helyzetbe hozták a magyar halászati és halgazdálkodási ágazatot is. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szerint a nagy felvásárlási láz és az áremelkedés nem érte el a halakat és az azokból készült termékeket. Sőt, a halforgalom a belföldi kereskedelemben jelentősen visszaesett. Attól is tartani kell, hogy a haltermelőknél bent ragadt halállomány a felmelegedő vízben nem fogja bírni a tárolást és áprilisban, vagy májusban el fog pusztulni.

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője és az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektor megkeresésére elmondta, hogy a halárak nem változtak Magyarországon a koronavírus hatására, az ágazat kimaradt a "felvásárlási lázból". Jelentősen visszaesett a halforgalom a belföldi kereskedelemben, főleg az akvakultúra szektor intenzív ágában. Ennek fő oka, hogy bezártak az éttermek és a vendéglátó egységek. Ugyanis ezek a vállalkozások a szálkamentes, feldolgozott friss harcsafélék fő fogyasztói.

A termelők nyakán maradhat és májusra el is pusztulhat a magyar halállomány jelentős része Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője és az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója szerint

Határzár, szállítás, beragadó készletek

Lévai Ferenc szerint a vírus által okozott legfontosabb negatív következmény az exportot érintő határzár. A szállítási problémák és külföldi országok karanténjának (Románia, Ausztria) bevezetése is jelentősen megnehezítik a haltermelő ágazat helyzetét. Hazánkhoz hasonlóan a cseheknél is óriási a túlkínálat és nehézkes az értékesítés. Ennek hatására mintegy 800-1000 tonna ponty "ragadt be" a cseh a haltermelőknél. Sajnos elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a magyar termelőknél bent ragadt halállomány áprilisban és májusban a felmelegedő vízben már nem fogja bírni a tárolást és elpusztul. A szakember arról is beszélt, hogy Magyarországon jelenleg nincsenek ellátási problémák sem a tápból, sem egyéb, az ágazat működése szempontjából fontos anyagból. A fő szállítási időszak a takarmánybeszerzésre az aratás ideje (július), de remélik, hogy addigra már enyhülnek a vírus miatti korlátozások.

Segítséget kértek a minisztériumtól és a kamarától

Egyelőre a dolgozói létszámot nem érinti a vírus miatti munkaerőkiesés, de a továbbiakban sajnos erre is számítani lehet majd. A károk enyhítése érdekében az ágazat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához fordult, és a szektor kézzelfogható veszteségeit felmérve gyors intézkedést kért a probléma kezelésére. Remélik, hogy a közeljövőben megtörténik az a gyors intézkedés, amire Nagy István agrárminiszter is ígéretet tett. A MA-HAL szóvivője szerint a teljes magyar haltermelési szektor fejlődését évekre visszavetné, ha nem kezelnék krízist.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás