A Coldiretti közleménye szerint az idei évben a szokásos csapadékmennyiségnek csak a felével számolhattak a gazdák, és már június végén 2 milliárd euróra volt tehető az országos aszálykárok mértéke. Észak-Olaszországban a Pó folyó vízszintje 70 év óta a legalacsonyabb. Több tavat is a kiszáradás fenyeget, a tartósan 40°C körüli csúcshőmérsékletű napokból álló időszakban pedig a talajvíz szintje is egyre csökken. Az aszály olyan mértékű stresszt okoz a növényeknek, hogy még az igen költséges öntözés sem feltétlenül képes segíteni az állományokon.

A FruitVeB foglalta össze a 2022-es olasz aszály hatásait. Leírták, hogy több olasz régióban a hatóságok betiltották az autómosást, a medencék feltöltését és a kertek öntözését.

Súlyos aszály: megfeleződött a csapadék mennyisége a sokéves átlaghoz képest - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Óriási krízist okoz az aszály Olaszországban

„Olyan mértékű vízhiányos krízissel szembesülünk, melynek nagyságrendje a múlt század eleje óta a legnagyobb. Ezért az érintett területeken a lehető leghamarabb szükségállapot kihirdetését kérjük” – írta Ettore Prandini, a Coldiretti olasz mezőgazdasági szövetség elnöke Mario Draghi miniszterelnöknek címzett levelében.

„Azonnali intézkedésekre van szükség a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítása érdekében. Pénzügyi eszközök szükségesek a gazdaságok kieső bevételeinek kompenzálásához. Továbbá nélkülözhetetlen lenne közép- és hosszú távú infrastrukturális intézkedések, programok bevezetése. Ilyen lenne például egy víztározókra vonatkozó átfogó nemzeti terv, amelyet a Coldiretti már jó ideje szorgalmaz. Jelenleg az esővíznek csak 11%-át gyűjtjük össze, pedig elérhetnénk akár az 50%-ot is. Új víztározók létesítésével elkerülhetők lennének az ilyen válságok, amelyek költségei az elmúlt 10 évben meghaladták a 10 milliárd eurót, és mezőgazdaság megsokszorozhatná termelési kapacitását” – fogalmazott Ettore Prandini. A legsúlyosabban érintett területek Piemont, Lombardia, Emilia-Romagna, de Valle d’Aosta és Trentino egy része is szenved a szárazságtól - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás