A Nébih szakemberei a piacokat járva gyakran szembesülnek azzal, hogy a termékeken a származási ország nincs kiírva, pedig minden esetben kötelező. Az esetek jelentős részében a kereskedő vagy a termelő nem is érti, miért kellene ezt megtennie. A késő őszi – kora téli időszakban különösen fontos ez, hiszen ilyenkor például paradicsomból magyar, török, spanyol, vagy akár olasz, holland származású termék egyszerre van jelen a piacon. A vásárló részéről pedig jogos az igény, hogy a külsőségeken túl a származási ország alapján is eldönthesse, melyiket részesíti előnyben.

Szeptember végén a német hatóság határérték feletti növényvédőszer-maradékokat és az EU-ban betiltott növényvédő-szerek maradékait találta egy hondurasi édesburgonya szállítmányban. Néhány ládával Magyarországra is került belőle, a terméket azonban már nem sikerült megtalálni. A Nébih korábbi esetekre is utal, amikor török paprikát vagy egyiptomi szamócát kaptak rajta hasonló problémákkal. Mindez jól mutatja azt, hogy nem mindegy, mit, mikor és milyen származásút vásárolunk és fogyasztunk el. A harmadik országokból származó tételek, amiknél főleg a fejlődő országokat kell érteni, általában nagyobb kockázatot jelentenek, mint a hazaiak vagy az EU-ból származók - írja a cikk.

Súlyos mulasztások a magyar piacokon: rengeteg árus titkolja el a vásárlók elől a származási országot - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Messze van a forrás, mások a szabályok és az ellenőrzések

Ennek sokszor az az oka, hogy a távoli termőhelyeken (Dél-Amerika, Ázsia vagy Afrika) merőben más termelési elveket alkalmaznak az EU irányelveitől, amely a megelőzésre helyezve a hangsúlyt, és a világ egyik legszigorúbb élelmiszerbiztonsági rendszerét működteti. A növényvédőszerek használatából adódó kockázatokat általában nem veszik figyelembe, mert a hangsúly az olcsó termelésen van. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden távoli országból származó termék rossz. Pozitív példa lehet akár az USA, a Dél-afrikai Köztársaság vagy Izrael), de a trend mindenképpen afelé mutat, hogy érdemes vásárláskor a szűkebb vagy tágabb értelemben vett helyi, biztos forrásból származó termékeket keresni.

Ahol jobban ellenőrzik, jobban javul a helyzet

A piaci ellenőrzések rávilágítottak arra is, hogy a zöldség-gyümölcs forgalmazás körülményei a kispiaci szegmensben a hatóság által rendszeresen, már-már „agyonellenőrzött” helyeken jelentősen javultak. Ellenben ott, ahol kevésbé intenzív a hatósági jelenlét, mint például a heti piacok, szinte semmit sem fejlődtek az elmúlt 3-4 évtizedben, mondhatni lesújtóan méltatlan körülmények között árusítanak zöldséget és gyümölcsöt. Többször sérelmezik a kereskedők, hogy a hipermarketek és a diszkont láncok átvették a zöldség-gyümölcs forgalmazás nagyobb részét a piaci kiskereskedőktől, arról azonban nem esik szó, hogy a vásárlók jelentős része a jó minőség mellett igényesebb környezetre, vevőtájékoztatásra is vágyik. Nem kizárólag az ár alapján dönti el, hol vásárol.
A kisebb piacoknak is az igényesebb forgalmazási körülmények felé kellene mozdulniuk, hiszen a kereskedő érdeke a vevők megtartása illetve újak odacsalogatása.

Ezért érdemes és fontos betartani a szabályokat

Természetesen nem lehet mindent jogszabályokkal előírni, de amire van előírás (pl. jelölési, nyomonkövetési szabályok), azt az ellenőrök számon kérik és az előírások megszegőivel szemben eljárást indítanak és bírságot szabnak ki. A Nébih elkötelezett abban, hogy kockázatbecslés alapján oda irányítsa az ellenőrzési kapacitást, ahol éppen szükség van rá, és a piacok több ezres nagyságrendje mellett is egyforma hatósági jelenlétet biztosítson.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás