Az Európai Unió Bírósága elmarasztalta Romániát az illegális hulladéktárolók bezárásának elmulasztása miatt. Most újabb eljárás folyik az ország ellen az eredeti ítélet végrehajtásának elmulasztásáért, és a szakemberek szerint a naponkénti késedelemre számított pénzügyi szankciók végösszege akár a 60 millió eurót is meghaladhatja. Csak 2021-ben mintegy 3700 tonna hulladékot csempésztek be Romániába.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy mandátuma egyik prioritásának tekinti a szeméttelepek bezárását, ugyanis ezek miatt az Európai Unió Bírósága 60 millió eurós vagy még annál is nagyobb bírságot róhat ki a román államra. Úgy vélekedett, stratégiaváltásra van szükség ebben a kérdésben, mert megtörténhet, hogy a román államnak kevesebbe kerülne a problémás szeméttelepek kisajátítása és bezárása, mint az Európai Unió Bírósága által kirótt bírság kifizetése. A Maszol anyagát szemléztük.

Az Európai Unió Bírósága elmarasztalta Romániát az illegális hulladéktárolók bezárásának elmulasztása miatt, most újabb eljárás folyik az ország ellen

5 évre számolják a bírságot

Azt is közölte, a hozzávetőlegesen 60 millió eurós összeget a 2018-tól mostanig napjainkig tartó időszakra számították ki, de nem lehet tudni, hogy a bíróság mekkora naponkénti késedelmi szankciót fog kiróni. „Lehet, hogy napi 1000 eurót állapít meg, lehet, hogy 2000 eurót, lehet, hogy még magasabb összeget” – fogalmazott a miniszter.

A témával kapcsolatban Octavian Berceanu, a romániai környezetvédelmi ügynökség egykori vezetője mondta el még korábban, hogy csak 2021-ben mintegy 3700 tonna hulladékot csempésztek be Romániába. A Szabad Európa írt részleteket.

Ebben a következő tételek is benne voltak:

  • Május 7.: Tíz németországi konténert fedeztek fel Konstanca kikötőjében, tele vegyes hulladékkal, beleértve a papírt és a műanyagot is.
  • Május 31.: Tíz tonna üveghulladékot pakoltak fel Görögországban, a fuvart egy céghez indították Călărași megyében.
  • Június 10.: Húsz tonna Görögországból származó műanyagot fedeztek fel a határon, ez a szállítmány egy gyurgyevói céghez tartott.
  • Június 11.: Több mint 16 tonna hulladékot fedezett fel a bihari határrendészet, főleg ruhaneműt és lábbeliket. A kamionsofőr elmulasztotta bemutatni a behozatali engedélyeket.
  • Augusztus 3.: A konstancai parti őrség kiszúrt egy uszályt egy hatos konvojban, amely állítólag gabonát szállított Szerbiából, és Cernavodă kikötője felé vette az irányt. A fedélzeten több mint ezer tonna hulladékra bukkantak - közölték.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás