A Green Csoport és a Jáger Csoport nemesvámosi beruházásánál alkalmazott újszerű technológia új szemléletet honosít meg a magyar mezőgazdaságban. Ennek lényege, hogy nem szennyezi a környezetet, hanem fejleszti azt - mondta Nagy István agrárminiszter a Veszprém megyei településen elkészült üzemcsarnok átadásán. Nemesvámoson a mezőgazdaságban használatos műanyag fóliahulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak, így mentesítik a környezetet a szennyeződéstől, egyben hatalmas lépést tesznek a körforgásos gazdaság megvalósítása felé - mondta a miniszter.

Nagy István elismerését fejezte ki Csatári Lászlónak, a Jáger Csoport tulajdonos ügyvezetőjének, hogy kifejlesztette a technológiát, amelynek során a felhasznált műanyag tisztítása és az ezzel járó környezetszennyezés nélkül készítenek új termékeket. A miniszter felhívta a figyelmet, hogy országszerte már mintegy száz begyűjtő ponton adható le a mezőgazdaságból származó műanyag hulladék.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Green Csoport és a Jáger Csoport beruházásának átadásán Nemesvámoson 2022. június 9-én. Az üzemben mezőgazdasági műanyaghulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak. MTI/Krizsán Csaba

Nagy Lajos, a Green Csoport tulajdonos ügyvezetője ismertette: a két cég együttműködése során a Jáger Csoport ügyvezetője által kifejlesztett agglomerációs technológiát a Green Technológia Kft. meghonosította a mezőgazdaságban. Az új technológia lehetővé teszi, hogy - ellentétben a korábban használt módszerekkel -, szennyezést hordozó műanyag termékeket is felhasználjanak az agglomerátum gyártása során - közölte.

Dolgozók a Jáger Csoport üzemcsarnokában Nemesvámoson a Green Csoport és a Jáger Csoport beruházása átadásának napján, 2022. június 9-én. Az üzemben mezőgazdasági műanyaghulladék felhasználásával készült termékeket gyártanak. MTI/Krizsán Csaba

Újra a mezőgazdaságba kerül a műanyaghulladék egy része

A műanyag hulladék újbóli felhasználásával olyan termékeket állítanak elő a cégnél, amelyeket szintén a mezőgazdaságban tudnak alkalmazni. Mintegy 15 különböző terméket állítanak elő az üzemben, köztük csöveket, mezőgazdaságban használatos hálót, munkavédelmi padozatot. Az új csarnok mintegy 600 négyzetméteres, az üzemben 170 ember dolgozik.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás