Friss adatok láttak napvilágot az európai bárányágazattal kapcsolatban. A tenyésztett darabszám alapján készült lista végén Málta kullog, míg az exportorientált hazai bárányágazat a középmezőny stabil tagja. De ki a vezető a báránypiacon?

Az idáig rendelkezésre álló adatok szerint Európában Törökország (európai) területén tartják a legtöbb bárányt a gazdák. 2012-ben mintegy 27 millió 425 ezer darab állatot regisztráltak az illetékesek, de 2015-re ez a szám elérte a 31,5 milliót! A ranglista második helyén az Egyesült Királyság szerepel lényegesen kevesebb, 23,8 milliós báránylétszámmal. Esetükben 2012-höz képest lényegesen kisebb volt a fejlődés, akkor ugyanis 22 millió 991 ezer darab bárányt neveltek az állattartók a szigetországban. A dobogó harmadik helyén – ahogyan kecskefronton is - Spanyolország szerepelt 16,5 milliós báránylétszámmal, amely 2012-höz képest mindössze 200 ezer darabos fejlődés volt.

Ahogyan kecsketenyésztésben, úgy báránytenyésztésben is Málta az utolsó Európát tekintve a maga 11 ezres egyedszámával. Nem a máltai gazdákkal van probléma, inkább az ország területe nem engedi, hogy több állatot tartsanak a tenyésztők. Utolsó előtti helyen Litvánia foglal helyet 147 ezer darab báránnyal. Érdemes megemlíteni, hogy a 2012-es felmérés óta majdnem megduplázódott a litván bárányok száma, így komoly fejlődésen ment keresztül ez az ágazat az országban. Hátulról a harmadik Ausztria volt 353,7 ezer darabos állománnyal. Esetükben 2012-höz képest 10 ezer darabbal csökkent a bárányok száma.

És mi a helyzet a magyar bárányágazattal?

A magyar bárányágazat jól teljesít, folyamatosan Európa középmezőnyéhez tartozunk. Jellemzően az állatok többsége exportra kerül, amely igazán a húsvéti időszakban teljesedik ki. Első számú exportpiacunk Olaszország, de a közel- és távol keletre is szállítunk bárányokat. 2015-ben 1,2 millió darab volt a hazai regisztrált báránylétszám, ami minimális növekedést jelent a 2012-es 1 millió 185 ezer darabhoz képest.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás