Elkezdődött és egészen szeptember végéig tart a mezőgazdasági tevékenységek országos munkavédelmi célvizsgálata. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a munkavédelmi ellenőrzések mellett a munkavállalók és a munkáltatók nagyobb odafigyeléssel csökkenthetik a balesetek kockázatát. A májusban megkezdett, szeptember végéig tartó időszakban a munkavédelmi vizsgálatokat a járási hivatalok tisztviselői végzik. A mezőgazdasági tevékenységek vizsgálatát az indokolja, hogy a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat. A mezőgazdaságban 2017-ben több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 volt halálos kimenetelű. A halálos munkahelyi balesetek negyede-ötöde jellemzően a mezőgazdaságban történik. Az országos vizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán még a nemzetgazdaság tárca által indított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz, amihez a kamara külön programsorozattal is csatlakozott. A hírről az Agro Napló számolt be.
A munkavédelmi ellenőrzések csökkenthetik a balesetek kockázatát
Az ellenőrzés a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti. Ezek során a munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények megvalósulását nézik. Többek között a munkahelyek kialakításának megfelelőségét, az előírtak szerinti étkezési lehetőségeket, az illemhely-használati és tisztálkodási lehetőségeket, továbbá az előírt ivóvíz illetve védőfelszerelések biztosítását vizsgálják. De például a veszélyes anyagokra, zajjal illetve rezgéssel járó munkavégzésre, hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatásra, valamint a munkavállalókat érő terhelésekre vonatkozó szabályok betartását is ellenőrzik.
Veszélyes üzem a mezőgazdaság
Korábban ebben a cikkünkben számoltunk be arról, hogy a mezőgazdaság az egészségkárosító kockázatok és a baleseti veszélyforrások melegágya. Több, mint 30 százalékkal csökkent az agráriumban tavaly a végzetes munkahelyi tragédiák száma. A mezőgazdaság ugyanakkor továbbra is az egyik legveszélyesebb terület az egészségkárosító kockázatok és a baleseti veszélyforrások miatt. Az egyik legnagyobb számban a mezőgazdasági munkahelyi balesetek fordulnak elő. Egyre több az olyan új veszélyforrás, mint a klímaváltozás következményei vagy az új technológiák és vegyi anyagok megjelenése. A szektor sajátossága, hogy a gazdálkodók sokszor szabadban, melegházakban, gépekkel, állatokkal, elszigetelt munkahelyen, illetve vegyi anyagokkal végeznek munkát. A munkavállalók pedig itt is számos veszélyforrásnak vannak kitéve. Az ágazat munkavédelmi helyzetét negatívan befolyásolja, hogy az építőipar mellett a mezőgazdaságban a legnagyobb a szakképzetlen munkavállalók száma. Sajátosság a nagyfokú cserélődés, az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka, illetve az alkalmi munka is. A kimutatások szerint 2016-ban több, mint 700 mezőgazdasági munkáltatót ellenőrzött a munkavédelmi hatóság. A vizsgált munkáltatók háromnegyedénél tapasztaltak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot. Az adatok viszont az NGM közleménye szerint azt mutatják, hogy 2017-ben a munkavédelmi helyzet javult, és az ellenőrzött munkáltatók kétharmadánál találtak szabálytalanságot.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás