A városépítészetet is egyre komolyabb kihívások elé állítja a globális éghajlatváltozás és az egyre több, fokozódó környezeti probléma, így a tervezőknek számos eddigi alapvetést sürgősen és radikálisan újra kell gondolniuk. Ennek egyik módja, hogy a városi környezetben – így Budapesten is – hatékonyabban helyben tartsák és felhasználják az értékes csapadékvizet. Ennek alkalmazhatóságát a városszövetben Magyarországon elsőként Csizmadia Dóra, a Szent István Egyetem fiatal kutatója vizsgálta.

A fenntartható városi csapadékvíz-gazdálkodás alkalmazása egyes országokban már kialakult gyakorlattal rendelkezik új beépítések esetén. A meglévő városi környezetbe való integrálása ugyanakkor kevésbé vizsgált és meglehetősen nagy körültekintést igénylő feladat. E hiányosságok pótlására Csizmadia Dóra, a SZIE Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola PhD-hallgatója hazánkban elsőként vizsgálta meg a fenntartható csapadékvíz-kezelés módszereinek és eszközeinek városi alkalmazhatóságát a területhasználattal való összefüggésben - írta a SZIE honlapja.

Az esővíz hatékonyabb felhasználását vizsgálta a SZIE fiatal kutatója - a térképen szikkasztási, visszatartási és párologtatási potenciálterületek Budapesten (Világoskék területek: vízvisszatartás; világoszöld területek: szikkasztás és vízvisszatartás; sötétebb kék területek: vízvisszatartás és párologtatás; sötétebb zöld területek: szikkasztás, vízvisszatartás és párologtatás) – Forrás: Csizmadia Dóra

Egyedi módszertan kidolgozása az esővíz hasznosítására

„A kutatás során elemeztem Budapest területhasználatát, a város klimatikai, talajtani, domborzati és vízrajzi adottságait. Vizsgáltam a jelenlegi csapadékvíz-elvezető infrastruktúra elemeit, valamint a csapadékvíz-gazdálkodás jelenlegi jogi szabályozását, intézményrendszerét és szerepét a városfejlesztési dokumentumokban” – mondta a kutató. A tájépítész saját módszertant dolgozott ki azon fővárosi területek azonosítására, ahol sikerrel alkalmazható lehetne a csapadékvíz felhasználása. A vizsgálat során kiderült, Budapest egyes városépítészeti zónái eltérő jellemzőket mutatnak az esővíz felhasználásának szempontjából. „Míg a kertvárosi zónában és a lakótelepek esetében a szikkasztás és vízvisszatartás bír magas potenciállal, addig a hegyvidéki és Duna-menti zónában leginkább csak a vízvisszatartás alkalmazására van lehetőség. A történelmi városmag esetében pedig gondolni kell a csatornahálózat túlterheltségére és a magas burkoltságból fakadó hősziget-effektusra. Így ezen a területen a párologtatás és a vízvisszatartás bír kiemelt jelentőséggel – mondta a fiatal kutató. A nagyléptékű térképes vizsgálatot az Őrmező lakótelepre készített modellszámítás egészíti ki, mely bemutatja a kék-zöld infrastruktúra elemek városi lefolyásra és városklímára gyakorolt hatását.

Nem csak pénzügyi és műszaki kihívás, a jogok és intézmények is akadályt jelentenek

A vizsgálat során ugyanakkor arra is fény derült, hogy a fenntartható budapesti csapadékvíz-gazdálkodás akadályai nem csak pénzügyi vagy műszaki problémákban, hanem a jogi és intézményi rendszerben rejlenek. Ezek egyébként egybevágnak a nemzetközi tapasztalatokkal is. Ebből fakadóan szükség van a témához kapcsolódó jogi fogalmak és felelősök, valamint a tulajdonosi és a fenntartói háttér tisztázására. Ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bír a szakirányú tudás fejlesztése, valamint az ingatlantulajdonosok bevonása, ösztönzése és támogatása is. Csizmadia Dóra kutatómunkáját Mezősné Dr. Szilágyi Kinga egyetemi tanár és Dr. Balogh Péter István egyetemi docens, a SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar oktatói segítették.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás