Négy hónappal az új ESG-törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG-adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.

Változások voltak az ESG-törvényben, erről az Adózóna számolt be. A törvénymódosítás pontosítja, hogy az ESG-adatszolgáltatásra jogszabályban kötelezett, illetve a kötelezettséget szerződésben vagy másként önként vállaló szervezetek milyen módon teljesíthetik e kötelezettségüket. A korábban is rendelkezésre álló lehetőség, az ESG-beszámoló benyújtása mellett ezek a szervezetek egy ESG-kérdőív kitöltésével is szolgáltathatják a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos adataikat, az SZTFH elnökének rendeletében a későbbiekben meghatározott – feltehetőleg az ESG-beszámolóhoz képest csökkentett – adattartalommal.

Négy hónappal az új ESG-törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG-adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket

Az ESG szolgáltatásokról részletesebben

„Ez a változás segítheti azokat a kis- és középvállalkozásokat (kkv), amelyek a törvény hatálya alá tartozó vállalkozás beszállítóiként (ellátási láncának tagjaként), a vállalkozással kötött szerződésük alapján vagy a versenyképességük megőrzése, hitelképességük javítása érdekében önként vállalják ESG-adatok szolgáltatását” – mondta Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője.

Fontos új szabály, hogy ezektől a szervezetektől az ESG-kérdőíven túlmutatóan további adat közvetlenül nem kérhető. Amennyiben bárki ilyen adatot igényelne, úgy azt az SZTFH-n keresztül, formális eljárásban kell kérnie, és a szervezet csak az SZTFH által engedélyezett adatszolgáltatásra köteles. A jogalkotó vélhetően így kívánja védeni a kkv-szektor szereplőit a valóban szükségesnél szélesebb körű adatszolgáltatástól, ezzel is csökkentve adminisztratív terheiket.

Hasonló célt szolgál továbbá az a módosítás, miszerint az adatszolgáltatásra szerződésben kötelezett vagy azt önként vállaló szervezetek akkor sem kötelesek ESG-tanúsítványt igényelni, amennyiben adatszolgáltatásukat ESG-beszámoló útján teljesítik. Az akkreditált ESG-tanúsító által kiállított tanúsítvány (bizonyossági vélemény) a törvény hatálya alá tartozó, ESG-beszámoló benyújtására kötelezett vállalkozások számára továbbra is kötelező - írták.

Míg a kkv-szektor adminisztratív feladatai előreláthatólag csökkennek, nem ez a helyzet a tőlük ESG-adatokat igénylő személyekkel, akik az így beszerzett adatokat 45 napon belül kötelesek az SZTFH rendelkezésére bocsátani.

Végül a jogalkotó egyértelművé tette, hogy a vállalkozások – a fenntarthatósági jelentéshez hasonlóan – jogosultak konszolidált ESG-beszámolót készíteni, ebben az esetben a leányvállalatok mentesülnek a beszámolási kötelezettség alól.

Az ESG-közreműködőkre vonatkozó új szabályok

Az ESG-törvény kiegészül az ESG-közreműködő összefoglaló fogalmával, amelybe beletartoznak az ESG-tanúsítók, az ESG-tanácsadók és az ESG-minősítők is. A törvénymódosítás mindhárom ESG közreműködői csoport esetében módosítja az összeférhetetlenségi szabályokat, és a kizáró rendelkezéseket kiterjeszti az ESG közreműködők kapcsolódó személyeire is, ezzel még inkább keretek közé szorítva az egyes tevékenységek gyakorlásának feltételrendszerét.

A jogalkotó differenciálta az ESG-minősítők tevékenységére vonatkozó szabályokat aszerint, hogy a minősítő egy vállalkozás megbízásából, hozzájárulásával, vagy anélkül végzi el a vállalkozás ESG minősítését. Ha a vállalkozásról vagy az ESG adatszolgáltatást vállaló vagy arra köteles egyéb szervezetről annak megbízása hiányában és hozzájárulása nélkül tartalmát tekintve ESG-minősítést hoznak nyilvánosságra, vagy adnak át harmadik személynek, a minősítést végző személy haladéktalanul köteles értesíteni a minősített szervezetet, aki panasszal élhet és újraértékelést kérhet.

Fontos fejlemény, hogy a törvény már kifejezetten rögzíti: az ESG-közreműködők kizárólag akkor jogosultak a törvény szerinti tevékenység ellátására, ha őket az SZTFH nyilvántartásba vette. A jogosulatlan ESG közreműködői tevékenység akár pénzbírsággal is sújtható. Az ESG-minősítők esetében ugyanakkor – kivételesen – nem minősül jogosulatlan ESG minősítői tevékenységnek, ha a nyilvántartásban nem szereplő minősítést végző által minősített vállalkozás vagy egyéb szervezet a rá vonatkozó minősítés közzétételéhez hozzájárul.

„Látható, hogy az ESG-ökoszisztéma még kialakulóban van. A jelenlegi módosítás tovább finomítja a rendszert, amelynek teljes megértéséhez azonban továbbra is szükségesek az alacsonyabb szintű jogszabályok” – tette hozzá Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje.

Nyilvántartásokra vonatkozó változások

A jogalkotó elsősorban technikai módosításokat vezetett be az ESG-keretrendszerre vonatkozó egyes nyilvántartások tekintetében. Említésre méltó változás, hogy az SZTFH már nem a Magyarország területén ESG-szoftvereket forgalmazó és gyártó vállalatokról fog nyilvántartást vezetni, hanem magukról az ESG szoftverekről - írták.

Az SZTFH kiterjesztett hatósági jogköre

A törvénymódosítás értelmében a hatósági ellenőrzés keretében az SZTFH már nem csak a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek betartását fogja ellenőrizni, hanem a vállalkozások, a további szervezetek és az ESG-közreműködők ESG-törvényben, illetve a törvényi felhatalmazás alapján kiadott jogszabályokban meghatározott kötelezettségeinek teljesítését is.
Az ESG törvényről készült részletes összefoglaló itt érhető el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás