Rengeteg madár fordul meg nyaranta kertünkben, aminek sokan nem örülnek, mert azt érzékelik, hogy néha megeszik a termést. Vagy éppen a teraszt csúfítja el jelenlétük bizonyítéka, a madárürülék. De mielőtt levernénk a fecskefészket, vagy kárt tennénk a háziverébben, tudnunk kell, hogy védett madarakról van szó, amelyek nagyon is hasznosak a helyi ökoszisztémában, így a kert egyensúlyának fenntartásában is.

A Btk. 242. és 243. §-a rendelkezik a természetkárosításról

Fokozottan védett élő szervezet egyedét, védett élő szervezet vagy az Európai Unióban természetvédelmi szempontból jelentős növény- vagy állatfaj egyedeit, feltéve, hogy azok külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket, a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló EK tanácsi rendelet A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, onnan kiviszi, azon átszállítja, azzal kereskedik, illetve azt károsítja vagy elpusztítja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A kertünkbe is beköltözhetnek a védett állatfajok, ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy meggondolatlanul az irtásukhoz folyamodjunk, ha termésünket veszélyeztetik (Fotó: Pixabay)

Aki Natura 2000 területet, védett barlangot, védett természeti területet vagy védett élő szervezetek életközösségét, illetve azok élőhelyét jogellenesen jelentős mértékben megváltoztatja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, mondja ki a 243. paragrafus első bekezdése.

Ugyanakkor a kertünkbe is beköltözhetnek ezek a védett állatfajok, ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy meggondolatlanul az irtásukhoz folyamodjunk, ha termésünket veszélyeztetik. Magyarországon a vadon élő állatok (azaz nem háziállatok) védelmét az 1996. évi LIII. törvény szabályozza, amely kimondja:

Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

A védett állatfajok listáját a 13/2001. (V. 9.) Környezetvédelmi Minisztériumi rendelet 2. melléklete tartalmazza, itt található egy felsorolás róluk az eszmei értékükkel együtt, valamint meghatározza a feltételeket, amelyek fennállása esetén egyes fajok gyérítése vagy riasztása a védettség ellenére megengedhető.

Ekkora büntetést kockázatunk, ha elpusztítjuk kertünk madarait

Valamennyi európai madárfaj tekintetében általános védelmi szabályokat deklarál a védettségükre vonatkozó, Európai Unió által meghatározott irányelv. Ennek keretében tagállami szinten tiltani kell azok bármilyen módszerrel történő szándékos elpusztítását, befogását, fészkeik, tojásaik szándékos elpusztítását, károsítását, fészkeik eltávolítását, tojásuk természetből való begyűjtését, szándékos zavarásukat, illetve a vadászati, befogási tilalom alá tartozó fajok példányainak a tartását.

Ugyancsak tilos az irányelv hatálya alá tartozó madárfajok, azok származékának eladása, eladási célú szállítása, eladásra történő tartása, illetve eladásra felkínálása. E tilalom alól kivételt képeznek az irányelv III/1. mellékletében szereplő fajok jogszerűen szerzett példányai, illetve az irányelv III/2. mellékletében szereplő fajok, ha a tagállam – megfelelő konzultáció után – azok megszerzését nemzeti jogszabályban lehetővé teszi. Ez utóbbi szabályozás feltétele, hogy a kereskedelem nem veszélyeztetheti az adott faj állományát, földrajzi elterjedését vagy szaporodási rátáját a közösség egészében.

Az irányelv külön foglalkozik a vadászati hasznosítással. A tagállamok általános kötelezettsége, hogy az irányelv hatálya alá tartozó fajok vadászata esetén – beleértve a solymászatot is – biztosítsa az észszerű hasznosítás és az ökológiailag kiegyensúlyozott állományszabályozás elveinek érvényesülését.

A vadászható fajok esetében is a fészekrakás, szaporodási időszak, költés, vonuló fajok esetében a fiókanevelési területükre történő visszatérés során vadászati tilalmi rendelkezéseket kell hozni.

100 000 forintos a bírság egy egyed elpusztításáért

Ebbe a kategóriába tartoznak: böjti réce, feketenyakú vöcsök, kis kárókatona, bölömbika, törpegém, bakcsó, nagy kócsag, fehér gólya, darázsölyv, pusztai ölyv, Feldegg-sólyom, északi sólyom, sárszalonka, szerecsensirály, küszvágó csér, fattyúszerkő, gyöngybagoly, füleskuvik, hóbagoly, kuvik, uráli bagoly, gyurgyalag, nagy fülemüle, kis légykapó, bajszos sármány, csonkafülű denevér.

250 000 forintos a bírság egy egyed elpuszításáért

Márványos réce, Steller-pehelyréce, jegesréce, vörösnyakú vöcsök, rózsás gödény, kis kócsag, vörös gém, dögkeselyű, fakó keselyű, barátkeselyű, fakó rétihéja, pusztai sas, héjasas, Eleonóra-sólyom, gólyatöcs, gulipán, nagy sárszalonka, piroslábú cankó, tavi cankó, kormos szerkő, fehérszárnyú szerkő, réti fülesbagoly, fehérhátú fakopáncs.

500 000 forintos bírság egy egyed elpuszításáért

Ebbe a kategórába tartoznak: cigányréce, kékcsőrű réce, császármadár, borzas gödény, üstökösgém, batla, kanalasgém, fekete gólya, hamvas rétihéja, kis héja, fekete sas, szirti sas, törpesas, halászsas, fehérkarmú vércse, kék vércse, vándorsólyom, törpevízicsibe, haris, reznek, ugartyúk, lilebíbic, nagy goda, nagy póling, kis csér, uhu, szalakóta, szikipacsirta, vízirigó, kövirigó, kerti sármány.

1 000 000 forintos bírság egy egyed elpusztításáért:

Kis lilik, vörösnyakú lúd, rétisas, kígyászölyv, békászó sas, parlagi sas, kerecsensólyom, túzok, széki lile, vékonycsőrű póling, csíkosfejű nádiposzáta.

A nagy ragadozó madarak mellett, amilyen például a rétisas, amelynek esznei értéke egymillió forint, számos olyan énekes- és/vagy költözőmadárfaj létezik, amelyik kertünk állandó vendége, nyaranta pedig kedves lakója lehet (Fotó: Pixabay)

Mindennapos látogatók a kertjeinkben

A nagy ragadozó madarak mellett, amilyen például a rétisas, amelynek esznei értéke egymillió forint, számos olyan énekes- és/vagy költözőmadárfaj létezik, amelyik kertünk állandó vendége, nyaranta pedig kedves lakója lehet. Ezeknek a madaraknak az elűzése, elpusztítása bizony komoly természetkárosításnak számít, ezért jól gondoljuk meg, hogy leverjük-e azt a fecskefészket az eresz alól! Inkább tegyünk oda műfecskefészket, hogy csábítsuk őket magunkhoz, ugyanis nagyon hasznos tevékenységet végeznek az ökoszisztémában, és a kertünket is megszabadítják számos kártevőtől! Talán sokan nem tudják, de a házi veréb is védett madár, az elpusztítása pedig büntetendő! Itt egy lista a kertünkben leggyakrabban előforduló, kistestű madarakról és eszmei értékükről:

széncinege: eszmei értéke 25000 Ft

kék cinege: eszmei értéke 25000 Ft

csuszka: eszmei értéke 25000 Ft

mezei veréb: eszmei értéke 25000 Ft

házi veréb: eszmei értéke 25000 Ft

nagy fakopáncs: eszmei értéke 25000 Ft

feketerigó: eszmei értéke 25000 Ft

füsti fecske: eszmei értéke 50000 Ft

molnárfecske: eszmei értéke 50000 Ft

vörösbegy: eszmei értéke 25000 Ft

sárgarigó: eszmei értéke 25000 Ft

A seregély is hasznos – és védett – madár!

A vetési varjúhoz hasonlóan ellentmondásos gazdasági megítélésű madár a seregély, hiszen károsítja többek között a szőlőt, ellenben ízeltlábú, különösen talajban élő rovarlárva fogyasztása révén kifejezetten hasznos gazdálkodási szempontból. Gyérítése, risztása – mivel Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajnak minősül – kizárólag a 13/2001 KöM rendeletben foglaltak szerint lehetséges! Azok a csapatok, amelyek ősszel nagy számban szállják meg a szőlőket, nem az itteni, hanem a tőlünk északabbra költő populációk egyedei. A seregély európai jelentőségű védelmi státuszú madár, irtása tilos!

(Forrás: HelloVidék)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás