Az Európai Parlament április 10-én, szerdán új, az Európai Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehéz tehergépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés célértékeit. Az új teherautók, buszok és pótkocsik kibocsátását szabályozó rendeletet a képviselők 341 szavazattal, 268 ellenében és 14 tartózkodás mellett hagyták jóvá. Fokozatosan szigorodnak a kibocsátás korlátai.

A nagy tehergépkocsik (beleértve a hivatásos járműveket, mint például a szemétszállító teherautók, billenőplatós járművek vagy betonkeverők) és autóbuszok szén-dioxid-kibocsátását a 2030-2034 közötti időszakban 45 százalékkal, 2035-2039 között 65 százalékkal, 2040-től pedig 90 százalékkal kell csökkenteni. Az új városi autóbuszoknak 2030-ig 90 százalékkal kell csökkenteniük a kibocsátást, 2035-re pedig zéró kibocsátású járművekké kell válniuk. A 2030-tól kezdődően a pótkocsikra (7,5 százalék) és a félpótkocsikra (10 százalék) is kibocsátáscsökkentési célokat határoznak meg. Az Európai Parlament közleményét szemléztük.

Jóváhagyta az Európai Parlament a teherautók, buszok és pótkocsik kibocsátását szabályozó rendeletet, fokozatosan szigorodnak a kibocsátás korlátai

A törvény előírja, hogy a Bizottság 2027-ig részletesen vizsgálja felül az új szabályok hatékonyságát és hatását. Ennek a felülvizsgálatnak többek között azt kell értékelnie, hogy alkalmazni kell-e a szabályokat a kisteherautókra, meg kell vizsgálnia a kizárólag szén-dioxid-semleges tüzelőanyaggal működő nehézgépjárművek nyilvántartásba vételére szolgáló módszertan szerepét, valamint azt, hogy egy szén-dioxid-korrekciós tényező milyen szerepet játszhat a kibocsátásmentes nehézgépjárművekre való átállásban.

A jelentéstevő szerint

A jelentéstevő Bas Eickhout (Hollandia) elmondta: „A kibocsátásmentes tehergépjárművekre és buszokra való átállás nem csak éghajlat-politikai céljaink eléréséhez kulcsfontosságú, hanem a városaink tisztább levegőjének egyik fő mozgatórugója is. Egyértelműséget biztosítunk az egyik legfontosabb európai feldolgozóipar számára, és erőteljes ösztönzést biztosítunk a villamosításba és a hidrogénbe történő beruházásokra."

A következő lépések

A tagállami kormányokból álló Tanácsnak még jóvá kell hagynia a megállapodást, mielőtt az hatályba léphetne.

A döntés háttere

A nehézgépjárművek felelősek az EU-ban a közúti közlekedéséből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint 25 százalékáért, és az EU teljes üvegházhatású gázkibocsátásának több mint 6 százalékát teszik ki. A Bizottság 2023 februárjában benyújtott jogalkotási javaslata szerint e kibocsátások csökkentése kulcsfontosságú az EU azon célkitűzései szempontjából, hogy 2050-re elérje az éghajlat-semlegességet és csökkentse az importált fosszilis tüzelőanyagok iránti keresletet - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás