Az aszály és a korlátozott öntözési lehetőségek miatt idén minőségben és mennyiségben is elmarad a dohánytermés a tavalyihoz képest. Ráadásul a munkaerőhiány is komoly gond a betakarítás során. A tavalyinál kevesebb és rosszabb minőségű dohánytermés várható 2018-ban, az aszályos időjárás miatt országosan átlagosan 10-15 százalékos terméskieséssel számolnak a termelők - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke pénteken az MTI-vel.
A tavalyinál rosszabb dohánytermés várható (Fotó: Pixabay, jimarojfm)
Bényei Illés szavai szerint "óriási az aszálykár a dohányültetvényeken", a száraz és forró nyári időjárás elsősorban a nem öntözött területeken jelentett nagy gondot. A Burley-féle dohányfajta esetében nagyon kevés az öntözhető a terület, a Virginia-ültetvényeknek pedig körülbelül 65-70 százalékát tudták öntözni. A jelentős ültetvényekkel rendelkező Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nyáron nem volt jellemző az eső, így ahol nem öntöztek a gazdák, ott a termésmennyiség és -minőség is rendkívül gyenge lett. Az ország többi dohánytermő területén inkább a szélsőséges időjárás okozott gondot, a forró nyári napok, valamint a nagy mennyiségű eső váltakozása - fogalmazott Bényei Illés. Az eddig felvásárolt és beváltott dohányokon már látszik, hogy a minőségük is gyengébb lesz a tavalyinál - tette hozzá. A 2017-es magyarországi átlagtermés hektáronként egyébként 2,012 tonna volt. Tájékoztatása szerint a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. termelői várhatóan teljesítik a leszerződött termésmennyiséget, a már beváltott dohánylevelek minősége viszont gyengébb az egy évvel ezelőttinél. A másik nagy felvásárlónál, a nyíregyházi Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Zrt.-nél szeptember közepén indulhat el az átvétel. A betakarítási munkákkal körülbelül három héttel előrébb tartanak a tavalyi évhez viszonyítva, viszont a dohány érettségéhez képest lemaradásban vannak a termelők, mivel az aszály előrehozta a dohány érési folyamatait. Emellett nincs annyi dohányszárító, mint amennyi dohányt le kellene törni. A másik nagy gond a munkaerőhiány, mivel nincs elég idénymunkás. A dohánytermelők Romániából és Ukrajnából kénytelenek munkaerőt toborozni a betakarításhoz, a magasabb bérek azonban megdrágítják a termelési költségeket, a külföldi idénymunkások munkájának minősége pedig gyengébb az elvártnál. Meglátása szerint a gépi betakarítás sem megoldás erre a problémára, mert a viszonylag drága kombájnok beszerzését nem támogatják ebben az uniós költségvetési ciklusban, emellett a helyi terepviszonyok sem kedvezőek a gépek használatára. Magyarországon 2018-ban tavalyhoz képest százzal kevesebb, összesen 753 termékértékesítési szerződést kötöttek a termelők és a feldolgozók. A 3258 hektár beültetett dohányból 2597 hektáron Virginia, 661 hektáron pedig Burley terem. 2017-ben 3380 hektáron termett Virginia, 692 hektáron pedig Burley-féle dohány.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás