Augusztus 31-ig még elérhető a NAK portálján az a kérdőív, melyben a kamarai tagok villamosenergia-igényeit mérik fel. Ennek kitöltése alapján írják majd ki ősszel az alacsonyabb energiaárat célzó tendert. Aki szeretne olcsóbb áramot, most még jelezheti.

A kérdőív egyébként augusztus 14-től érhető el a kamara honlapján, melyet a kamarai azonosító és jelszó segítségével lehet kitölteni. Elsősorban a tagok villamosenergia-fogyasztásának jelenlegi mértékére, valamint a jövőben várható felhasználás mennyiségére kérdeznek rá benne. A válaszok megadásán túl néhány releváns dokumentumot kell csatolni és a vonatkozó nyilatkozatokat kell elfogadni a kérdőívet kitöltő kamarai tagnak.

Az egyetemes szolgáltatásra jogosultaknak nem éri meg

Azok töltsék ki – a kamara útmutatása szerint – , akik az egyetemes szolgáltatásra nem jogosultak. A többi tag ugyanis a villamosenergiához méltányos, hatóságilag szabályozott áron jut hozzá. Nekik a tender nem hozna annyi hasznot, hogy azért érdemes legyen az egyetemes szolgáltatást felmondani.

A nyilatkozatokhoz a következő dokumentumokat célszerű előre, elektronikus formában összeszedni:

  • villamosenergia kereskedelmi szerződés,
  • hálózathasználati szerződés,
  • 2017-es, egy havi villamos energia számla.
A mezőgazdaságban sem mindegy, mennyibe kerül az elektromos áram
 

A kitöltőnek nyilatkoznia kell a megadott adatok és dokumentumok valódiságáról, az adatok NAK által történő kezelésének engedélyezéséről, és az Energia Partnerségi Program (EPP) alapszabályának elfogadásáról, illetve a csatlakozás típusáról.

A csatlakozásról a NAK emailben küld visszaigazolást. Fontos tehát, hogy a kitöltés során valós email címet adjon meg, mert a megadott e-mail címre érkeznek majd a tenderrel kapcsolatos részletes információk is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás