Az éticsiga fogyasztása egy olyan kulináris különlegesség, mely Franciaországban is a tél végi ünnepekhez és a turistaszezonhoz kötődik. A francia csigatenyésztők számára a tavalyi év kétségbeejtő volt. A koronavírus-válság miatt a turisták hiánya és az éttermek bezárása már év közben is jelentős visszaesést eredményezett a fogyasztásban, és a karácsonyi vásárok is leálltak, ami szintén rosszat tett az ágazatnak.

A Guardian cikkét szemlézve a Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy az ehető szárazföldi csigákat héjukba visszatöltve gyakran vajjal és fokhagymával szolgálják fel, ami klasszikus előétel a hagyományos év végi ünnepségeken Franciaországban. Emiatt a csigatenyésztők általában novemberben realizálják éves bevételeik 70 százalékát. Franciaországban körülbelül 400 csigatenyésztő időzíti a termelését erre a szezonális piacra.

A pettyes éticsiga mozgásban, a csigatenyésztők bajban

„Lényegében az év végi ünnepségekre értékesítünk, ez a fő szezonja a csigából készült ételeknek de a karácsonyi vásárok lemondásával nehéz időszak volt a tavaly év végi" - mondta Grégory Laude, egy Dunkirk közelében lévő csigatenyésztő.

Több szempontból is romlott a csigatenyésztők helyzete

Hubert Hédoin csigatenyésztő szerint az el nem adott csigák jelenleg fagyasztva várják a későbbi feldolgozást és a kereslet élénkülését. Az elmúlt években a a turizmus fellendülése jót tett az ágazatnak, hiszen a Franciaországba látogatók többsége megkóstolja ezt az országra jellemző különlegességet. Ám tavaly ők is elmaradtak. A helyzetet tovább rontja, hogy a francia vezetés eleinte nem támogatta a járványhelyzet miatt ezt az elég speciális állattenyésztési ágazatot.

https://www.youtube.com/watch?v=lNi9Q3svovQ
A csigaevés etikettje

Hervé Ménelot, burgundiai csigatenyésztő a The Guardian-nek elmondta: "Mivel kis szervezet a csigatenyésztőké, így nem könnyű hallatni a hangjukat, ellentétben a libamáj és az almabor termelőkkel. Ezért azt kérték a francia kormánytól, hogy ugyanolyan támogatásokhoz jussanak, mint a két másik, említett kulináris szektor. A francia agrárminisztérium végül megígérte nekik, hogy az „ünnepi szektornak” nyújtandó sürgősségi pénzügyi támogatásban részesülnek, amelyet a Covid-19 helyreállítási alapjából finanszíroznak majd.

Eltűntek a magyar csigatenyésztők

Míg a Magyarországon is ismert éti csiga (Helix pomatia) inkább gyűjtött faj, ennek egy közeli rokonát a pettyes éticsigát vagy cirádás éticsigát (Cornu aspersum, korábban Helix aspersa) tenyésztik is sokfelé a világon. Hazánkban is voltak többször fellángolások a csigatenyésztéssel kapcsolatban, de e próbálkozásokból nem lett komoly eredmény. A fogyasztása sem jellemző, bár egyes üzletekben rendszeresen kapható a fűszeres házába visszatöltött csiga.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás