Hirdetés
Szuper élelmiszeripari adatbázist épít az Agrárminisztérium
Hirdetés
Már működik az új online élelmiszeripari adatbázis, az ÉLIR - ezt Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár jelentette be - kép: AgrárminisztériumTovábbi fejlesztések és szakmai munka következnek
Zsigó Róbert elmondta, hogy az Élelmiszeripari Információs Rendszer fejlesztése egy átfogó, több éves folyamat, amelynek csupán első állomása a honlap elindítása. Az új online adatbázis célja, hogy az élelmiszeriparral kapcsolatos statisztikai adatokat, információkat integráltan, felhasználóbarát módon, módszertani útmutatóval együtt jelenítse meg. Az államtitkár szerint a technikai részletek kialakításával párhuzamosan megkezdődött a szorosabban vett szakmai munka is. Egyrészt elkészült az ÉLIR adatigényének meghatározása, valamint az ÉLIR intézményi adatszolgáltatói körét is pontosították. Egyeztettek a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Agrárgazdasági Kutató Intézet illetékes munkatársaival az átadható adatokról és a honlapon való megjelenítésük módjáról. A felhasználóikat pedig arra biztatják, hogy osszák meg velük észrevételeiket, javaslataikat. Az ÉLIR honlapja itt érhető el.Hamarosan robotautók szállíthatják az élelmiszert
Gondolt már arra, hogy a jövőben a számítógép által irányított, önjáró járművek teríthetik az élelmiszert? Egyáltalán nem lehetetlen, hogy így lesz. Az általuk biztosított flexibilitás és gyorsaságra ugyanis már felfigyelt az amerikai élelmiszeripar és a kereskedelem is. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy az első robotautók néhány éven belül engedélyt kaphatnak az Egyesült Államokban való közlekedésre.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés