Évek óta egyre súlyosabb sáskainvázió sújtja a Dél-Ázsiában található Pakisztánt. Az idei sáskajárás már hetek óta tart és akár szeptember közepéig is elhúzódhat. A tudósok olyan módszerek megvalósításán dolgoznak, amelyekkel hasznosítani tudják a hatalmas gazdasági kárt okozó szárnyas rovarokat. A sáskák eddig legnagyobb inváziója 2019. júniusában volt, amikor a létszámuk 30 éves rekordot döntött meg. Idén február 1-én Pakisztánban hivatalosan is természeti katasztrófának nyilvánították a sáskajárást.

A lengyel Farmer.pl cikke alapján Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy a sáskák inváziója 2020-ban valószínűleg július 15. és szeptember 15. között tetőzik. Ezt különösen nehéz féken tartani a szokásosnál hosszabb monszun és a COVID-19 koronavírus-járvány korlátozásai miatt. Ráadásul a helyzetet tovább rontja, hogy a kedvező időjárási körülmények miatt ez idő alatt akár három sáskageneráció is kifejlődhet. Ha pedig ez nem lenne elég, egy újabb sáskainvázió fenyeget az Arab-félsziget felől - mondta Mohammad Afzal, a nemzeti válságkezelési hatóság elnöke.

Hatalmas gondokat okoznak a sáskák

Így irtják őket

A pakisztáni kormány a rovarok fejlődésének a korai szakaszában permetezéssel próbálja megfékezni azok szaporodását. A vegyszerezés viszont egyre több kétséget vet fel. Többen attól tartanak, hogy a rovarirtók károsak lehetnek a növényekre, az állatokra és az emberekre is. Ezért vegyi anyagoktól mentes, környezetkímélő módszereket keresnek a sáskák populációjának csökkentésére. Pakisztán keleti részén, Okara pandzsábi kerületében a lakosság is ellentámadásba lendült. A falusiak egy éjszaka körülbelül 20 tonna sáskát gyűjtöttek össze, és azokat eladták a helyi baromfi- és haltenyésztőknek.

A miniszterelnök felkérte a tudósokat olyan kutatások elvégzésére, amelyekkel előre tudnak lépni a rovarok állati takarmányba történő feldolgozásának területén. A projekt célja elsősorban az, hogy megfékezzék a sáskák szaporodását az erdős és sűrűn lakott területeken, ahol a rovarirtó szerek használata nem lehetséges.

https://www.youtube.com/watch?v=za-smVF1U5A
Így járják a sáskák Pakisztánt 2020-ban

Műtrágyába tennék a sáskákat

Más felhasználási területeket is keresnek a sáskáknak. Tudományos kísérleteket végeznek a rovarok bioműtrágyaként való felhasználásával kapcsolatban. A kísérleti teszteket Cholistanban és Thar-ban végzik. A kutatást végző tudósok azt remélik, hogy a helyi lakosság támogatásának köszönhetően begyűjthető annyi rovar, amiből 23,6 millió hektárnyi növényre tudnak műtrágyát előállítani. A kormány azt szeretné, hogy a projekt a biodiverzitás védelmét és a bioműtrágya felhasználásával az ökológiai gazdálkodás előmozdítását eredményezze. További előnyt jelenthet a rovarműtrágya alacsony ára is - írták.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás