Több tízezer tonna szója áfáját tüntette el az a dunántúli bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A másfél milliárdos kárt okozó bűnbanda 10 gyanúsítottja közül 4 fő már letartóztatásban van. A brazil eredetű szójadara szlovén és cseh cégeken keresztül érkezett Magyarországra, ahol eltűnő kereskedők és fiktív számlák kísérték szövevényes útján. A strómanok nevére bejegyzett társaságok áfát nem fizettek, az általuk kiállított fiktív számlákkal pedig a haszonhúzók csökkentették fizetendő adójukat. 

A szóját 27 százalékos árelőnnyel, nyomott áron tudták értékesíteni belföldi viszonteladóknak és végfelhasználóknak, így a költségvetésnek okozott másfél milliárdos kár mellett a tisztességes kereskedőket is jelentős hátrány érte - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Az adócsalási ügyben eljáró vámosok végezték el a lefoglalásokat, többek között ezt a traktort is zár alá vették - Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A szója köré építették a csalássorozatot

A bűnözői csoport felszámolására szervezett akcióban járőrök és informatikusok segítették a nyugat-dunántúli nyomozók munkáját. A helyszíneken, ahol fegyver jelenlétére is számítani lehetett, ott a MERKUR bevetési egység biztosította a kutatásokat. Az okozott kár biztosítására egymilliárd forintot meghaladó értékben készpénzt, luxuscikkeket, mezőgazdasági eszközöket foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak a banda tagjaitól. A lefoglalt tételek között több tonna takarmány és csaknem 100 szarvasmarha is volt.

Videón a vámosok és a rendőrök közös akciója:

https://www.youtube.com/watch?v=iRg9cBPQIKo
Milliárdos kár adócsalással, ez lett az eredménye

A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A szervezet vezetői – ha bűnösségük bebizonyosodik – 20 évnyi börtönbüntetést is kaphatnak.

A MERKUR Bevetési Egység

MERKUR Bevetési Egység a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán működik. Fő feladata a NAV hatáskörébe utalt bűncselekmények megakadályozása és megszakítása, a tetten ért vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek elfogása. Őrzi és kíséri a fokozottan veszélyes elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyeket, akiknek erőszakos magatartásától, szökésétől vagy megszöktetésétől lehet tartani. Amennyiben a NAV bűnügyi szakterülete a büntetőeljárásban személyi védelmet rendel el, azt is a MERKUR Bevetési Egység látja el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás