Hála a kontinensek közötti kereskedelemnek, nincs már olyan zuga a világnak, ahová ne jutott volna el az ázsiai márványos poloska. Hazánkban jellemzően a nagyobb városokban élnek még a kártevők, de Olaszországhoz hasonlóan néhány éven belül vidékeinket is ellephetik a nem túl bizalomgerjesztő rovarok. Veszélyben a gyümölcsösök!

Nincs hatásos ellenszer az ázsiai márványos poloska terjedésének megállítására hazánkban sem. A rovar még csak néhány éve jelent meg itthon és elsősorban Budapesten van jelen, de várhatóan a jövőben komoly mezőgazdasági károkat is okozhat.

Azért számíthatunk a rovarok kártételére, mert például az Amerikai Egyesült Államokban és Észak-Olaszországban már igen komoly problémákat okoznak a gyümölcsösökben. Egyébként az ázsiai márványos poloska – nevéből is nyilvánvalóan – Ázsiából kezdett elterjedni a többi kontinensre, mégpedig a kereskedelmi szállítmányok potyautasaként.

Ahol megveti a lábát, onnan szinte lehetetlen kipusztítani a márványos poloskát (Fotó: nyugat.hu)
 

Nem csak élelmiszer- és növényszállítmányokkal hurcolható be egy-egy országba a kártevő, gyakorlatilag már autószállítmányokban is találkoztak az apró rovarral. Ebből is adódik, hogy nem a vidékről a nagyvárosok irányába, hanem éppen fordítva terjed a poloskák jelenléte.

A poloskák egyébként szívogatással károsítanak. Főként gyümölcsösökben okozhatnak komoly kártételeket, a megszúrt termések rothadásnak indulnak, veszítenek értékükből. Emellett gabonaféléket is károsíthat néhány poloskafajta, kukoricában, búzában, árpában komoly terméskiesést is okozhatnak.

Forrás: agrarszektor.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás