Csekély összegű támogatást igényelhetnek a dohánytermesztők, illetve az együttműködő termelők. A támogatás feltétele, hogy a tárgyévben már bejelentkeztek a szerkezetátalakítási programba, valamint, teljesítették kötelezettségüket. A beadási határidő közeleg, jöjjenek a részletek!

Fontos kitétel, hogy kérelmezőnként legfeljebb öt szerkezetátalakítási jogosultság alapján igényelhető támogatás!

A támogatás feltétele, hogy a dohánytermelő rendelkezzen:

  • a szerkezetátalakítási jogosultságnak megfelelő hektárszámú dohánytermő területtel. Azaz, a területen a dohányhasznosítást a 2015. évre vonatkozóan az MVH az egységes területalapú támogatási kérelemre hozott határozatában elfogadta.
  • az elsődleges feldolgozóval kötött szerződéssel Virginia, illetve Burley dohány termelésére.
  • a szerződésben foglalt mennyiségű megtermelt dohány átvételét igazoló dokumentummal (szigorú számadású bizonylat!).

Minden, a szerkezetátalakítási programban résztvevő dohánytermelőnek a K0157-es számú nyomtatványon kell nyilatkoznia kötelezettségeinek teljesítéséről. Szintén ezen a nyomtatványon tudja beadni kérelmét a támogatásra. A kérelem beadásának határideje február 15-e, és postai úton kell eljuttatni az MVH megyei kirendeltségéhez. A nyomtatványhoz kitöltési útmutató is készült.

Azonnal elutasításra kerülnek a kérelmek a következő esetekben:

  • nem a közleményben rendszeresített nyomtatványon,
  • nem a megadott határidőben nyújtották be,
  • nem az igény érvényesítésére jogosult nyújtotta be (képviseleti jog nincs, vagy nem megfelelően igazolva),
  • a kérelmező legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg sem jelenti be az ügyfélnyilvántartási rendszerbe a fizetési számlaszámát,
  • ha a minősítő kód (KKV-kód) a kérelmező mulasztása miatt nem szerepel az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében nyilvántartásba vett adatok között,
  • a kérelmező nem hitelesítette eredeti aláírásával a kérelmet.

Minden további részletet elolvashat a támogatásról szóló közleményben!

Forrás: mvh.gov.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás