Összesen 18 milliárd forintnyi támogatást kapnak azok a pályázók, akik környezetbarát, energiahatékony kertészeti gépek beszerzését tervezik. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán 1800 kérelem kapott pozitív elbírálást, a nyerteseket már a héten értesíthetik.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak.

A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt. A Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság több mint 1800 kérelmet támogat, melynek összértéke – a kiíráskor tervezett 10 milliárd forinttal szemben – meghaladja 18 milliárd forintot.

Nagyobb kertekben akár egy kistraktor is nagy segítség lehet a gazdának
 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15-re változtak.

Az idén lezáruló, 2007-2013-as európai uniós vidékfejlesztési ciklus kifizetéseinek már több mint 90 százaléka 2015. június 30-ig teljesült, a fennmaradó rész kifizetése pedig év végéig megtörténik. Többek között ezen célhoz járul hozzá a kertészeti gépek beszerzésére kiírt pályázat is.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás