A sajttal foglalkozó gazdáknak kínál támogatást az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A támogatást a sajtok magántárolására lehet igénybe venni, benyújtási határidő 2016. január 15.

Az MVH által kiadott közlemény szerint kizárólag azok a gazdák pályázhatnak a sajtok magántárolására, akik terméküket Magyarországon állítják elő, és itt is szeretnék tárolni azt.

Fontos feltétele a pályázaton történő részvételnek, hogy a pályázó legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az MVH által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben.

Az MVH a pályázatok elbírálását a pályázók Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben lévő adatai alapján végzik. Épp ezért fontos, hogy amennyiben változás állt be az adatokban, mielőbb jelezzék azt a gazdák az illetékesek felé.

Főbb kritériumok a pályázat benyújtásával kapcsolatban:

  • támogatást csak már betárolt sajtra lehet benyújtani,
  • a támogatási kérelmet az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához kell benyújtani,
  • a hiányosan benyújtott magántárolás támogatási kérelmekhez az MVH hiánypótlást kér, melyet a megjelölt határnapig kell benyújtani,
  • az MVH a támogatási kérelmet elutasítja, ha a meghatározott feltételeket a kérvényező nem teljesíti,
  • magántárolási támogatási kérelmet 2016. január 15-éig lehet benyújtani,
  • a magántárolási támogatási kérelem a benyújtást követően nem módosítható.
Nagyon fontos, hogy kizárólag csak már betárolt sajtra vehető igénybe a támogatás!
 

Amennyiben az MVH a magántárolási támogatási kérelmet elfogadja, úgy arról határozatban értesíti a pályázót, mely tartalmazza:

  • magántárolásba vont sajt mennyiségét;
  • a támogatás összegét;
  • a magántárolás kezdeti és befejező dátumát;
  • a raktár azonosító adatait;
  • az ügyfél kötelezettségét, miszerint a tárolási időszakban saját kockázatára és költségére raktáron tartja a magántárolt mennyiséget, megőrizve annak a 826/2008/EK bizottsági rendelet I. számú mellékletének II. pontja szerinti minőségi követelményeket (a tárolt termékek helyettesítése, vagy másik raktárba történő átszállítása nélkül), továbbá megőrzi a betároláskor készített nettó és bruttó tömegek meghatározásakor megállapított mérlegelési eredményeket.

Forrás: mvh.gov.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás