Hirdetés
Támogatják a diákmunkát a mezőgazdaságban is, hogy növeljék a fiatalok kedvét
Amikor a diákok munkát keresnek a nyári szünidőre, egyik lehetőségük, hogy idénymunkát vállalnak a hazai mezőgazdaságban. Manapság különösen keresettek a diákmunkások az ágazatban, hiszen jelentős munkaerőhiánnyal küzd a szakma. Azért, hogy enyhítsék a gazdálkodók a munkaerőhiányt, iskolás dolgozókat is próbálnak becsalogatni a szektorba. De milyen bérekre számíthatnak idén nyáron a fiatalok a gazdaságoknál?
Jelentős munkaerőhiánnyal küzd a magyarországi mezőgazdaság. Az Agrárszektor szerint ennek az okai között szerepel például a más nemzetgazdasági ágakhoz képest jellemzően alacsony jövedelemszint, valamint az, hogy a munka az agráriumban általában fizikailag megterhelőbb, igaz, vannak kivételek.

Azért, hogy enyhítsék a gazdálkodók a munkaerőhiányt, diákmunkásokat is próbálnak becsalogatni a szektorba. Például a Profession.hu álláskereső portálon június közepén lehetett talált álláshirdetést legalább 15 éves diákoknak kukorica címerezésre bruttó 1500-2000 forintért óránként, 8-9 órás munkanapokkal. Mellettük a Meló-Diák egyebek mellett bruttó 1500 forintos órabérért napraforgóföldekre keresett fiatalokat, de a Fürgediák oldalán is akadtak hasonló hirdetések mezőgazdasági munkákra. Egyes internetes álláshirdetések pedig bónuszokat, valamint extra szolgáltatásokat is kínáltak, például ingyenes utaztatást a munkavégzés helyére - írta a Haszon agrár.
Hirdetés
Pályázni lehet a nyári diákmunkát segítő támogatásra
A cikk szerint már 10 éve hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások és az egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését.
A támogatás megállapításakor havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 222 300 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 174 000 forint, amelyek összege rövidebb munkaidejű foglalkoztatásnál arányosan csökken. A diákok 2023. június 15-től - a program indulásával egy időben - regisztrálhattak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál, a támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2023. július 1-el állhattak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a Foglalkoztatási portálon olvashatók.
A program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatták, mintegy 27 milliárd forinttal. A döntésnek köszönhetően a 25 év alattiak zsebében, tekintettel az szja-mentességükre, több pénz maradhat, amely elérheti a 142-181 ezer forintot - olvasható a minisztérium közleményében.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés